Anyák, feleségek, háziasszonyok. Reggel korán ébrednek, hogy életük párját frissen főtt kávéval ébreszthessék, majd megetetik az állatokat, előkészítik a gyermekeknek a ruhákat, közben készül a finom reggeli.

Gyerkőcök ébresztése, reggeli kiosztása, miközben készülnek a tízórainak való szendvicsek, gyors napi program egyeztetés, ki, mikor, hova megy különórára, ki hány órára ér haza. Közben édesanya is csinosan felöltözik, tökéletes smink, frizura, és mosolyogva várja, hogy elvihesse a gyermekeket az iskolába, óvodába, miközben kedves férjének is búcsút int, vigyázz magadra felkiáltással. Közben a konyhában már rend van, így semmi nem akadályozhatja meg az édesanyát, feleséget, hogy elinduljon a munkába. 

Délután hazaérve feldobja az ebédet, vagy vacsorát, leves, második, és még desszert is, közben kimos, kitakarít, ellátja az állatokat... (már megint) vasal, és átnézi a holnapi teendőket. Hát... valahogy így él bennünk egy ideális feleség, anya, képe. ÉS akkor itt vagyok én! A valóság!

A valóságban reggel alig bírok kikelni az ágyból. A gyermekem ébresztése előtt tíz perccel ugrok ki a fekhelyemből, és ilyenkor mindig megígérem magamnak, hogy majd holnap hamarabb ébredek, ne kelljen kapkodnom. Átesek pár kutyán, és macskán, mert mindig az útban fekszenek, és láthatatlanná képesek válni. A macskáknak gyorsan ételt adok, de csak azért, mert ha nem ezt tenném, a mellettem lévő település lakói is felébrednének arra a ramazurira, amit kedvenc kis négylábúim csapnának, ha elmaradna a reggeli. A kutyákat rekord sebességgel kitessékelem a kertbe... vagy nem. Ilyenkor elkerülvén a veszekedést, aki akar kimegy, aki marad, az marad, aztán a többit megoldjuk a reggel hátralévő idejében.

A mikróba bedobom a tejet, amibe majd csokigolyót vagy egyéb dolgot öntök. A kávét már rég kiiktattam a reggeleimből, így nem kell még öt perc, hogy azt is gyorsan megigyam.

Felébresztem a kicsikémet, aki rendszerint morog, mert fázik... mert reggel van... mert még aludni akar.. mert még kell neki öt perc... mert nincs kedve iskolába menni. Neki áll a reggelijének. Én addig összedobom a ruháit, amibe iskolába mehet. Igen... ezt általában este kellene, és akkor reggel nyernénk pár percet, de ezt eddig kb. kétszer tettük meg, aztán valahogy minidig elfelejtődik, így marad a reggeli rohamtempós öltözék kiválasztás. Az idő persze ilyenkor szélsebesen száguld. Rohanok tízóraira szendvicseket készíteni, majd üdítőt tölteni, addig gyermekem többé kevésbé elkészül... vagy nem.

Csak felkapom a ruhám, a hajam épp, hogy megfésülöm... sietni kell... smink... na arra aztán végképp nem marad lehetőségem. Kicsit álmosan, kicsit csapzottan kiabálok be a szobába, midőn már beindítottam az autót, hogy ugye meleg legyen az üléstérben, mire a kicsikém beleül... tehát kiabálok, hogy indulnunk kellene. Addigra az összes kutya szanaszét van, a konyha romokban az ebédlő úgyszintén, mert a reggeli maradványai csak odáig jutnak, a macska közben kiment, aztán kitalálja, hogy bejönne, persze ezt már akkor, amikor a gyermekem a kocsiba ül, nálam az iskolatáskája, a saját táskám, a tornafelszerelése. Akkor őt még beengedem. Olyanról, hogy reggel bevetett ágy, már nem is álmodozom. Sőt, már nem is érdekel ez a tétel. Még visszanézek az otthonomra, ami ilyenkor úgy fest, mintha Putyin elnök gyakorlatozott volna mifelénk. ÉS ekkor még csak negyed nyolc van. 

Ha a beosztásom olyan, akkor a piacon ebédhez beszerzett dolgaimmal hazatérvén, gyorsan feldobom az ételt. Persze, csak, ha van időm. Ha nincs, marad a kínai gyorsbüfé, vagy egyéb megoldások. Én nem is tudom, mások hogyan képesek több fogásos ebédet, vagy vacsorát megfőzni. Gyors takarítás, porszívózás, ágybevetés. Gyors! Ami azt jelenti, hogy portörlés, általában, majd holnap megcsinálom... aztán holnap, majd holnap...

A fürdőszoba kézmosója képes mindig úgy kinézni, mint amit ezer éve nem takarítottam... fogkrém nyomok,... fogkrémnyom a tükrön.... csak azt tudnám, oda hogyan is jut el... fürdőszoba szőnyeg... fehér... lenne... amíg leterítem, kb. eddig tart a fehérsége. Egyáltalán ki találta ki, hogy a fürdőszoba szőnyegnek fehérnek kell lennie... és egyáltalán én miért is vettem fehér fürdőszobaszőnyeget... Megoldás.. a szőnyeg két oldalú... vagyis megfordítható... ekkor legalább két nappal tovább bírja. A mosni való hegyekben. Nem is tudom, ha sosincs ruhánk, amit felvehetnénk, akkor a szennyes kosárba, hogyan lesz mindig ennyi? ÉS újratermelődő... vagyis, minél többet mosok, annál több a szennyes.... 

Mosatlan edények, tányérok, poharak halmokban... pedig még mosogatógépem is van. De valahogy ez is újratermeli önmagát.... mire bepakolom a gépet, és lejár egy program, addigra tele megint a mosogató. 

Tehát... délelőtt, ha úgy alakul... rend van... egészen addig, amíg kezdetét nem veszi a délután. A kutyák a frissen felmosott kövön előszeretettel hordják szét az ebédjüket. Gyermekem beesvén a bejárati ajtón a táskáit, cipőit, ruháit ahova esik oda puffan alapon eldobálja... ha szerencsénk van , épp nem talál el senkit. Kabátok felsők már rég nem jutnak el a fogasig, a cipő a cipős szekrényig... a táskák a szobáig. Vagyis a gyönyörű rend úgy három órán keresztül tarthatott. És én délután megint csak nézem a konyhát, a mosogatót, az előszobát, az ebédlőt... mintha semmit sem csináltam volna a délelőtt folyamán. Ha délelőtt dolgozom, a kihívás sokkal nagyobb. Akkor a reggeli összevisszaságra rakódik a délutáni összevisszaság, amit még tetőz az esti káosz is, kései kutya, és macskaetetéssel. 

Vasalt ruhák... na ilyen nálunk nincs. Hiper, modern, szuper vasalóm van, mindent tud, és annak az ellenkezőjét is... egyet kivéve... magától nem vasal. Így vasalok, amikor jut rá időm... na erre sose jut. A ruhákat ki lehet úgy teregetni, hogy ne nagyon igénylejék eme tettet. De persze az ingek és a blúzok miatt nem úszhatom meg a vasalást, ezt általában reggel kapkodva csinálom meg. Volt egy idő, amikor mindent vasalva tettem el. A szekrényben valami csoda folytán összegyűrődtek... inkább nem vasalok... amit kellene félretesszük, hogy majd kivasalom... majd... egyszer.... 

És közben még füvet kellene nyírjak, rendezi a kertemben a növényeket. Háááát.... ezzel is akadnak még megoldandó feladataim.... valaki úgy fogalmazott "gondos nemtörődömség" ami nálam a kertet jellemzi. Hát igen... viszont ennek hatására a növényeim nagyon is jól érzik magukat. Lassan dzsungelem lesz. Saját! ÉS még csak el sem kellett érte utazzak több ezer kilométert. A bejutás egy kissé nehézkes... időnként jól jönne egy machete. Ősz van. A fán felejtett almák már mind a földön vannak. Majd egyszer összegereblyézem... majd egyszer... de még gereblyém sincs. Majd egyszer veszek egy gereblyét és akkor összegereblyézem. 

ÉS akkor a dimenzióugrásra kész tárgyainkról már nem is beszélek. Itt minden eltűnik. Aztán egy váratlan pillanatban, amikor már eszünkbe sem jut, akkor előkerül.. persze előtte, napokig, hetekig, évekig kerestem... Aztán elengedtem a kérdést... és akkor hirtelen, mint egy varázsütésre vissza dimenzió ugranak, rajtam röhögve. 

Az ebéd, vagy vacsora elkészítése után, kezdetét veszi a szokásos esti dolgok elvégzése. Már nem marad időm, hogy a gyönyörű gáztűzhelyemet ismét gyönyörűvé varázsoljam, a mosogatógépet az épp aktuális adaggal ugyan elindítom, de van még vagy két adag a mosogatóba... és a többi és a többi... Végeláthatatlan szélmalomharc ez. És persze a totális káosz kellős közepén érkeznek a vendégek. "Beugorhatunk egy kávéra?" ÉS én nézem a lakásom... "Persze! Gyertek! De kupi van!" De már nem érdekel.

Csinálom én a dolgokat... de vagy valamit rosszul csinálok, vagy a valóságban nem is léteznek olyan tökéletes otthonok, mint amit én filmekben vagy fotókon látni szoktam. Vagy a barátaimnál. Ahol még a fű is egyenletesen nő, ahol nincs vízkő a fürdőben, és ahol a gyerekszoba csillog villog. Nálunk a káoszt még tetézni szokta a gyerekszoba kinézete. Ott az összepakolás után két perc elteltével akkor is rendetlenség van, ha nincs is itthon a gyermekem. 

És akkor nekem csak egy gyermekem van. Vajon a káoszelmélet sokszorozódik a gyermekek számának növekedésével? És nem érkezik haza a kedves, várva a vacsorát, hogy megfáradt munkanapja után békére leljen az otthonba. Ha még őt is ki kellene szolgáljam! Szívesen megteszem ezt... amíg nem érzem tehernek... de nekem sose ment, ez az igazi háziasszonyosdi. Mintafeleség, mintaanya. Azt hiszem én vagyok az antifeleség, antiháziasszony!