Drága Kamaszom! 

Tudod nagyon jól, hogy én sosem neveltelek... legalábbis a hétköznapi értelemben véve nem tettem ezt. Én csak kísérlek az utadon, fogom a kezed, ott vagyok, ha szükséged van rám. Sosem büntettelek, sosem kiabáltam veled, sosem akartam, hogy megvalósítsd azokat a dolgokat, amelyeket én nem tudtam. Sosem vártam el tőled, hogy erődön felül teljesíts, azt meg pláne nem, hogy megfelelj nekem, vagy bárkinek! 

Azt szerettem volna, hogy lépj rá a saját utadra! Féltettelek... nagyon is féltettelek, hogy hogyan fogod megállni a helyed az iskolarendszerben, ebben az életben, lesznek-e barátaid? Sokszor aggódtam, vajon egy egy megoldandó feladattal... (szándékosan nem problémát írok) vajon megküzdesz-e majd. 

Egyetlen dolgot szerettem volna, hogy jól megértsd, hogy tudd! Történjen bármi, én mindig ott leszek neked, és segítek! 

Mi nem harcoltunk egymással, mi nem küzdöttünk, nálunk béke és nyugalom van az otthonunkban. Én nem várom el tőled, hogy kitakarítsd a házat, vagy segíts nekem olyan dolgokban, amelyek nem a Te feladataid! Egyetlen dolgot kérek, kértem tőled mindig is ... légy őszinte! 

Emlékszem mennyire féltem, amikor új iskolába mentél. ÉS mennyire féltelek még most is. Aggódom érted. 

ÉS most beleestem abba a hibába, amibe oly sok szülő. Igen... jót akarok neked, a legjobbat! De nem így! Beleestem abba a hibába, hogy belehajszoltalak egy küzdelembe a jobb jegyekért, belehajszoltalak abba, hogy érezd a tovább tanulás súlyát. Belehajszoltalak, hogy sokszor erőn felül teljesíts, és sírj, mert fáradt vagy, mert valami nem sikerült! Belehajszoltalak, ezáltal még nagyobb terhet raktam rád! Nem ezt akartam!

ÉS ezennel befejeztem! 

Sosem büntettelek, és sosem kiabáltam veled, most mégis előfordult, mert a jegyeid nem tükrözték a tudásod! Téged tettelek ezért felelőssé, mert azt gondoltam nem tanulsz! Vagy nem eleget tanulsz! Aztán kikérdeztelek, megnéztem a házi feladataidat, és igen... elvettem tőled a lovaglást, mert azt hittem, ez is időt vesz el a tanulásból. 

Aztán eltelt egy kis idő, és hiába a sok tanulás, a nekem felmondott dolgok, mégis hozol haza rossz jegyeket! Most már tudom, nem azért, mert nem tanulsz. 

Volt, hogy magam hibáztattam, amiért engedékeny édesanya voltam. De már látom, drága kamaszom, hogy nem ez van! Te tanulsz, amennyit bírsz! De néha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan szeretnénk. ÉS hiába a tanulással töltött idő, néha hibázol... és igen, ez látszik az osztályzataidon is!

De tudom, hogy TE mindent MEGTESZEL, hogy jó jegyeket hozz! Tudom, hogy sokszor erőn felül teljesítesz, és ez sajnos mégsem tükröződik a jegyeidben.

Néztelek téged, és néztem a lovunkat. Néztem, ahogy bár nem ülhetsz rá, ott vagy vele, gondozod, ápolod, szereted őt... 

ÉS itt lett elegem! Itt lett elegem magamból, és itt lett elegem, hogy én is hajszollak, űzlek! Befejeztem! Igen! Büszke vagyok rád! Nagyon büszke! 

ÉS büszke vagyok arra a jegyre is, mert tudom, mennyi időt töltöttél a tanulással, mégsem sikerült!

Nem akarom, hogy stresszelj még amiatt is, hogy én mit fogok szólni! 

Tudom, hogy mindent megteszel! ÉS ez a legfontosabb!

Én is elengedem az aggódást a tovább tanulás miatt! Hiszen tudom, hogy megtaláljuk majd a számodra megfelelő iskolát! Hiszen egészen eddig ezt mondogattam neked! ÉS most mégis elkövettem egy nagy hibát!

Kérlek bocsáss meg érte!

Nem akarom, hogy idegeskedj, nem akarom, hogy a terheid megsokszorozódjanak azáltal, hogy én ott állok a hátad mögött és csak követelek és követelek! 

Mert tudom, hogy Te mindent megteszel!

Büszke vagyok rád! Nagyon!

Mert tanulsz, mert megleltél egy hobbit, amely olyan sokat jelent neked... a lovaglást... mert ápolod, szereted a lovadat, mert segítesz itthon, mert tanulsz, mert vannak barátaid, mert néha összeveszel velük!

Igen.. éled az életed, és keresed a helyed a világban! ÉS én , most ahelyett, hogy támogattalak volna, csak veszekedtem és veszekedtem, és hajszoltalak, és hajszoltalak! 

Büszke vagyok rád! Büszke vagyok rád, mert nyolc órát is benn ülsz az iskolapadban! Büszke vagyok rád, mert mindent megteszel a jobb, vagy jó jegyekért, mert nap, mint nap kiállsz az iskolában és számot adsz a tudásodról! Büszke vagyok rád mindenért!

És tudom, neked még inkább tanulnod kell egy egy jobb jegyért! Tudom... hogyne tudnám! Hiszen mennyit is jártunk logopédushoz, fejlesztésre, tornákra, és mindenfelé, hogy neked jobb legyen! 

ÉS erre mit teszek? Elégedetlenkedek, veszekszem veled, és űzlek! De befejeztem! Elég volt! Igen.. az a legfontosabb, hogy megleld a saját utad, hogy szeresd az életed, hogy megéld és átéld a kamaszkor szépségeit, és nehézségeit! 

ÉS igen! Látom, hogy tanulsz! Hogy a hét iskolában töltött tanóra után beesel az otthonunkba, ebédelsz, és már fogod is a könyveidet! Igen... látom! ÉS látom az egyeseket és látom a ketteseket is. ÉS látom, ahogyan állsz és nézed az e-naplót, és Te sem érted, mi történt! De elég volt! Ezennel nem foglalkozom többet a jegyeiddel, ahogyan tanácsolták nekem!

Közöttünk nem volt sosem feszültség, most mégis folyamatosan azon veszekszünk, ez miért lett egyes, ez meg kettes, főleg, hogy tanultál! ÉS tudom, hogy tanultál, mert elmondtad nekem! ÉS akkor még tudtad! Úgyhogy elég volt! 

Nem tehetek mást, csak bízom benned, és bízom abban, Te mindent megteszel! ÉS tudom, hogy így van! Sajnos az osztályzatok nem a tudásod tükrözik... csak jegyek, osztályzatok... és mégis sokan (mint ahogyan most én is) azt gondolják ezen jegyek az életről és a halálról döntenek. Jelen esetben a tovább tanulásról! 

Igen.. él bennünk egy nagyon rossz program, talán nevezhetem így: "Tanulj, mert különben nem lesz belőled semmi!" Igen! Én tanultam! És nem a szakmámban dolgozom, sosem dolgoztam a szakmámban, mert a lehető legtávolabb állt tőlem! Hanem Isten, sors, Univerzum, küldött nekem egy olyan munkát, amely a hobbim, a szenvedélyem, és amellyel kereshetek annyit, hogy megélhessünk. Számomra a munka nem munka, hanem a minden! 

És erre én vagyok az, aki talán a külvilág hatására, most a lehető legrosszabb dolgot tette. Nem elég az elvárás feléd az iskolában, még én is elvárásokat támasztottam neked! Olyanokat, amelyeknek nem tudtál megfelelni... pedig Te mindent megtettél!

Büszke vagyok rád! Büszke vagyok rád mindenért! 

ÉS akkor hajrá! Mert tudom, hogy ezen is átlendülsz majd, ezen is túl leszel majd! Én nem állok ott a hátad mögött, és nem űzlek! Megbízom benned, hogy tanulsz! ÉS ezennel elengedem a jegyekért való aggódásaimat is! Mert Te mindent megteszel! Szeretlek! Számomra Te vagy a legfontosabb! 

ÉS igen! Lovagolhatsz, barátnőzhetsz! Mert tudom, hogy a tanulás mellett szükséged van kikapcsolódásra, feltöltődésre! 

Büszke vagyok rád, amiért ilyen fantasztikus lélek vagy, büszke vagyok rád, mert mindent megteszel, ami erődből telik! 

És köszönöm a szülőknek, pedagógusoknak, pszichológusoknak, kamasz mediátoroknak, hogy segítettek nekem, hogy végre felismerjem, nem élhetek az iskolai osztályzatok bűvkörében!

És IGEN! Lesz belőled VALAKI! Egy olyan ember, aki megleli a helyét a világban, aki azon az úton fog járni, ami az Ő útja, és ezért boldog lesz és magabiztos! LESZ BELŐLED VALAKI! ÉS ez nem az osztályzataidnak lesz köszönhető! Hanem önmagadnak! LESZ BELŐLED VALAKI! ÉS ne engedd, soha ne engedd, hogy efelől bárki is kételyeket ébresszen benned! Soha ne engedd! 

SZERETLEK, és BÜSZKE VAGYOK RÁD!