Ülünk, nevetünk, játszunk a kutyáinkkal. Erről szólnak az esték. Nem lehetek annyira fáradt, hogy ne legyenek nevetős estéink. Mert kellenek. Mert nem csak engem tölt fel, de a gyermekemet is, az állatainkról már nem is beszélve. Ülünk a feldíszített szobánkban, nevetünk, jól érezzük magunkat. Az utóbbi napok már a várakozásról szólnak. Várjuk a karácsonyt. Ezt a csodálatos ünnepet, amikor három napra a világ egy kicsit szebb lesz, jobb lesz. 

Szeretem a karácsonyt. Voltak nehéz napjaink. Volt idő, amikor oly sok minden jelentett számomra is problémát. Miből lesz fenyőfa, miből veszek ételt, az ajándékokról nem is beszélve. Azóta nem veszek ajándékot senkinek, csak a gyermekemnek. Nálunk a karácsonyok nem szólnak, és nem szólhatnak arról, hogy kinek mekkora értékű ajándékot veszek. Nem szólhatnak erről. És nem is fognak erről szólni. 

Mint minden napom manapság, ez a nap is a rohanásról szól. Csak megyek, mert a karácsony előtti őrületből szeretnék kimaradni. Bevásárolok két hétre. Így már csak apróságokat kell beszerezzek. Esik a hó. Szeretem a havat. A karácsonyi hangulat még inkább eluralkodik rajtam. A bevásárlás hosszúra nyúlik. Bármennyire is szeretném, szinte kikerülhetetlen a tömeg. De én nem akarok idegeskedni. Szeretettel nézem az embereket, nem érdekel, ha tovább kell sorban állnom. Most ez sem zavar. Nézelődöm. Hátha még megpillantok valamit. Az üzletből látni ahogyan esik a hó. Az emberek türelmesek sorban állás közben. Megszólít valaki. Beszélgetni kezdünk. Mesél az életéről, a gyermekeiről, és a karácsonyi csodáról, amiben részük lehet. 

Mert vannak álmok, amelyeknek valóra kell válnia!

"Nagy családban nőttem fel. Gyermekként a karácsonyok még másról szóltak mint manapság. Mi még tudtunk örülni egy babának, vagy bárminek. Karácsony előtt disznót vágtak a szüleim, így nem volt probléma, miből lesz étel varázsolva a karácsonyi asztalra. Voltak ajándékok, volt étel, volt meleg, fűtött szoba. Minden volt, csak meghittség nem. Szüleim minden karácsonykor összevesztek valamin, bármin, így az ünnepek mindig családi veszekedéssel kezdődtek  nálunk. Már akkor lehatároztam, hogy, amikor majd egyszer felnövök, akkor nálam másként lesz!"

"Hamar elkerültem a szülői háztól. Onnantól kezdve az első karácsonyaink arról szóltak, hogy horribilis összegeket költöttem ajándékokra családnak, barátoknak. Ajándékokra amelyek valószínűleg a kukában végezték, vagy ajándékokra, aminek nem örültek. Aztán hirtelen megváltozott minden. "

"Elveszítettem a munkám, és elveszítettem a férjem is. Ott maradtam egyedül két pici gyerekkel, egy lakáshitellel, munka nélkül. Már nem voltak ajándékok. Már nem volt semmi. Már annak is örültem, ha meg tudtam oldani, hogy meleg legyen az otthonunkban, vagy a lányoknak tudtam venni valami apróságot."

"Minden évben összegyűlik a család apraja nagyja. Azok is, akik azt az megelőző időkben még csak nem is találkoztak. Mi kilógtunk a sorból. Én nem tudtam ajándékot vinni senkinek. Kinéztek a családból. Sajnáltak. ÉS sajnálták a gyerekeimet is. Emlékszem hány megvető pillantással méltattak  minket. Mi voltunk a szerencsétlen csórók."

"Három éve nem járok családi karácsonyokra. Az utolsó ilyen összejövetelen amelyen voltam a húgom volt a házi gazda. Mondta, hogy nem kell készüljek otthon a karácsonyra, mert főz épp eleget, jut nekünk otthonra is. Valamiért, talán az évek, vagy a múlt miatt, mégis vettem húst, és apróságokat, amelyeket betettem a fagyasztóba. Abból baj nem lehet."

"Aztán elérkezett a nagy családi összejövetel napja. Sosem fogom elfelejteni azt a napot. Mindenki nagy ajándékokkal érkezett. Persze rólam tudták, hogy senkinek nem áll módomban vásárolni, így sem én, sem a gyermekeim nem kaptak ajándékot. Mi csak ültünk az asztalnál és néztük, ahogyan mindenki mosolyogva adja át a meglepetést a másiknak. Mi nem kaptunk semmit. Persze, én megértettem, hiszen én sem tudtam senkinek sem örömet okozni. De nem értettem a lányaim miért maradtak ki ebből. Bármennyire is nehéz időszak volt a karácsony, azért a családunk gyermekeinek mindig vittem ajándékot. Valamit mindig."

"Így ott ültünk az asztalnál. A lányok szerencsére már nem voltak kicsik, így nem fájt nekik annyira ez a történet. Csak nekem fájt. Nekem  viszont a lelkemig hatolt."

"Mikor vége lett az ünneplésnek a húgom csomagolt nekünk. Egy kaszinó tojást, kettő sonkás tekercset, két evőkanálnyi franciasalátát. Ennyit kaptunk mi hárman, a három napra ételt. És én már csak mosolyogtam. Ne főzzek, mert főz épp eleget. És ennyi étellel bocsátott utunkra bennünket... engem és a két lányomat."

"Hazaérve kiszedtem a fagyasztóból a húst, és a lányokkal elkészítettük a mi karácsonyi menünket. Megbeszéltük a történteket, és el is engedtük a kérdést. Békében voltunk, már állt a kis fánk. Semmi más nem számított. Ezen eset óta nem mentünk családi összejövetelekre.  Talán egyszer majd fogunk, de az idei évben még biztosan nem. Még biztosan nem."

"Közben a bank elvitte a házunkat, albérletbe kényszerültünk, de lett egy szuper munkám. Így most a lányoknak már megadhatok mindent, amiről éveken át csak álmodoztam. Most megveszünk mindent az ünnepek előtt, hogy ne a tömegben kelljen közlekedjünk. Igen.. nehezek a karton üdítők, de hosszú évek óta először lesz üdítőnk karácsonykor. Igen... nehéz a  hús, de az idén lesz marhahúsleves, és végre nem csirkefarhátból fog elkészülni a lányok kedvenc étele. Lesz töltött káposztánk, és lesz hal is, és lesz sütemény is, és lesz végre sajtos pogácsa is.Végre lesz mindenünk!"

"Már van otthonunk. Már meleg van az otthonunkban, és lesz gyönyörű fánk! 13 éve kísér bennünket egy műfenyő. És az idén végre lesz rajta új dísz is! Már azokat is megvettük. Vittük be tegnap a lányokkal, amiket vettünk. Már nem fért be a mi kis spájzunkba. A lányok pedig jót nevettek. "De rég nem mondhattuk ezt el, hogy nem fér be a sok étel a spejzba!" Nem nagy spejzünk van... egy kicsi... nagyon apró... mégis éveken át üresen állt. Csak lomok voltak benne. ÉS hosszú idő után először végre megtelt! Nevettünk, megöleltük egymást!"

"Ez a mi karácsonyi csodánk! Az otthonunkban most már nem csak béke és szeretet van, hanem meleg is, és étel is! Ennél mi nem kívánhattunk volna többet. Már ott áll a lányok ajándéka eldugva, már minden kész eme csodás ünnepre!"

"Az idén sem veszek ajándékot senkinek, csak a lányaimnak! De végre tele lett a hűtőnk!" 

Mosolygott. Végtelen békesség áradt belőle, és olyan szeretettel beszélt a gyermekeiről.

Felajánlottam neki, hogy segítek elvinni a bevásárlását. Ennyit megtehettem érte. Érte, aki mindig is hitte, hogy egyszer majd jobbra fordul a sorsuk. Aki hitt a szeretetben, és hitt önmagában! És ebben az évben már nem csak szeretet, béke,  lesz az otthonukban, hanem meleg is, és étel is.