Késő van. A vihar meghozta az enyhülést. A napok rohanásában már semmit sem tudok. Versenyt futok az idővel, versenyt futok a csodáért. Ki tudja, hány éjjel telt már el úgy, hogy megszólítottam Istent! "Csak még egy csodát kérünk! Csak még ezt az egyet ad meg nekünk!" Van, hogy sírok, van, hogy összeomlok, de a legtöbbször csak azt érzem, nem fogadom el a valóságot! Nem fogadom el, hogy vége, hogy nincs tovább, hogy ennyi volt! Neki és nekem még sok nagy kalandunk lesz együtt! Nem érdekel a valóság! Most nem! Most csak a csodában bízhatok, és egy egy összeomlás után, megrázom magam, és tiszta szívemből tudom, hogy megkapjuk ezt a csodát! Mert ennek nem lehet így vége! Ennek nem lehet vége! "Istenem! Csak ezt az egy csodát add meg még nekünk!"

Csak állok vele szemben és nézem őt. Igen, tudom, hogy késő van, tudom, hogy fáradt, tudom, hogy beteg. Muszáj volt beszélnem vele, muszáj volt hallanom, mit mond. Néha mosolygok ezen az egészen. Meg kell bízzak valakiben, akit még csak nem is ismerek, csak azt tudom, a legjobb szakember ebben az országban. Látom rajta, hogy most elfáradt, belefáradt. Belefáradt abba, hogy van, amikor ő veszi el a reményt, hogy van, amikor meg kell mondja, hogy nincs tovább. 

Tudom, hogy nekem is ezt mondaná. Hetek óta próbál felkészíteni, hetek óta próbál abba az irányba terelni, hogy lehet, hogy eljön a pillanat, amikor meg kell hozni egy döntést. 

Nézek rá. Tőle is hallani akarom, hogy mit látott, mit várhatok, miben bízhatok. Csak néz rám. Látom, hogy beszél hozzám, de nem hallom a szavait, nem akarom hallani a szavait! Ennek nem lehet így vége! Ennek a történetnek nem lehet ilyen kegyetlen vége. És amíg én itt vagyok, és élek, addig azért fogok harcolni, hogy ne legyen vége! Én nem adom fel, és nem engedem senkinek, hogy ezt tegye! Én hiszek a csodákban, és tudom, hogy ez nekünk jár!

Tudom, hogy menne, mégsem indul még. Várja a kérdéseim. Én pedig ezer meg egy kérdést szeretnék neki feltenni, de csak nézek rá némán. Elfogytak a szavak. Minden kérdésemre a válasz, csak találgatás lenne. És ő nem találgat. Ő felvázolja a lehetőségeket. És nekünk most nagyon csekély lehetőségünk van! 

Jövő héten még megpróbáljuk, neki futunk ennek a kezelésnek. Az utolsó reményünk. Igen.. lehet, hogy hat... egy hétig... fél évig... vagy nem hat. Ezek a lehetőségeink. De én csak azt hallom, hogy HAT, mert ennek így kell lennie. 

Nézek rá. Várom, hogy mondjon valami biztatót, várom, hogy mondja azt, hogy minden rendben lesz. De csak néz rám. Szemeiben egyszerre látom a fáradtságot, és azt a fajta kétségbeesést, amikor mondana valami szépet, de nem tud. Mert ő már túl sokat látott. 

"Én nem hiszek a csodákban!" - mondja nekem. "Tudom!" - válaszolok neki. "De én viszont igen!" Mert nekem nincs más választásom. Ha annak idején nem ezt tettem volna, már én sem élnék, vagy nem jöttem volna el egy házasságból, amely elvette a lelkem, és megnyomorította a testem. Ha én nem hinnék a csodákban, akkor most nem állnék itt előtte, és nem könyörögnék neki. "Én nem hihetek a csodákban! Nem adhatok hamis reményt, hogy aztán, ha nem sikerül, akkor engem vádolj!" - letörlöm a könnyeim. "ÉN tudom, hogy ennek nem lesz így vége! Ennek nem lehet így vége! És nem adom fel!" - talán nem is neki mondom, hanem magamnak. Az elmúlt hetek ezzel teltek a számomra. Hittem és hittem és hittem. Hogy majd most jobb lesz. Ma reggel arra ébredünk, hogy az elmúlt hetek aggódása hiába valóvá válik, mert csoda történik, és minden rendben lesz. Csak hittem és hittem. És nem érdekeltek a telefonok, nem érdekeltek a személyes megbeszéléseken hallottak. Az adott pillanatban összeomlottam, de aztán újra és újra hittem! Mindig összeszedtem az erőt, hogy higgyek! Újra és újra. 

Még egy esélyünk van! Az utolsó esélyünk! És megint nem tehetek mást, csak hiszek! Megígértem neki, hogy én nem hagyom cserben. Megígértem neki, hogy bármi történik, én nem fogok lemondani róla, amíg ő nem akarja, hogy ezt tegyem. Tudom, hogy érti a szavaim.

"Én nem hihetek a csodákban."  - beül a kocsiba. Bátorító mosollyal búcsúzik. Intek utána. "Tudom! De én igen!" -hangom nem hallja senki, talán csak Isten. Még kaptunk reményt. Pár nap reményt, hogy megtudjuk, ez a kezelés hatásos lesz-e. Mert nincs tovább. Mert már tényleg mindent megpróbáltunk. Van még pár napunk könyörögni Istennek, sorsnak, Univerzumnak!

Csak még egy csodát kérünk! Csak még ezt az egyet add meg nekünk!