Sokat olvasok. Az olvasás számomra olyan, mint másoknak a televízió. Tévét már ki tudja, mióta nem nézek. Van a lakásban több is belőle, de soha nincsenek bekapcsolva. Árad belőle a sok negatív energia, amelyet én nem kívánok. Sokat olvasok, könyveket, blogokat, hozzászólásokat. És azt vettem észre, manapság egyre ritkább az eszme csere. A legtöbb "beszélgetés" átcsap, hogy az egyik fél meg akarja győzni a másikat az igazáról, és, ha a másik ezt nem tolerálja azonnal vagy rövid időn belül átmegy egymás, a másik ócsárolásába. A  még leggyönyörűbb történetekbe is találnak kivetni valót, negatívumot... és szórják a tüskéket az emberek... és csak szórják a tüskéket. A vega nekiesik a húsevőnek, mert mi olyat eszünk, aminek szeme van, aztán, amikor felhívjuk a vega figyelmét, hogy a növények is élnek, akkor minden húsevő átalkodott gonosz, primitív emberré lesz kikiáltva, és a világ egyébként is miattunk húsevők miatt gonosz, mert mi nem tiszteljük az életet, de persze a vegák igenis tisztelik, és miattuk fogjuk tudni elkerülni a világvégét..... Aztán szidalmazások, zsidókat, keresztényeket, iszlamistákat, mindenkit... teljesen mindegy milyen a faja, neme, vallása, bőrszíne... egyesek megtalálják benne a kivetnivalót....

A másik kedvencem a szingli, nem szingli téma... a szingli csajok szidják a nem szingli és szingli férfiakat, a szingli férfiak  meg szidják a nőket, mert azért sok a szingli pasi, mert a nők feministák, és egyébként is... és mennek az önigazolások. Azért vagyok marha jó fej, mert vega vagyok, és több száz mondat, amelyben az illető igazolja önmagát mások előtt, persze, ha valaki fel mer tenni egy kérdést, következik az azonnali támadás... te ehhez nem értesz... és egyébként is.... aztán a vallásos szidja a nem vallásosat, mert ugye van az Úr, meg az Isten, meg a Jézus, meg a mindenki és ettől szép a világ... hát nyomorúság meg azért van, mert az isten ... és akkor jönnek a védekezések... aztán az egyik vallás képviselője meg akarja győzni a másik vallás képviselőjét, hogy az ő vallása, miért is jobb... mindezt a keresztényi szeretet jegyében... és persze szem előtt tartva a ne ítélj, hogy ne ítéltess mondatot!

Aztán szingli pasik írnak arról, miért szinglik is még, miért járnak vissza anyukához, miért nem lelték meg életük társát... mert ugye van ez a társadalom, meg van ez a jelenség... meg egyébként is... önigazolás, körbemagyarázás... megmagyarázás... aztán jön a nők ócsárlása, mert a nők feministák, és feministák meg nem akarnak társat, meg egyébként is...

Aztán van a spirituális magyarázat. Ez a kedvencem... Nekem ez az életfeladatom... várom az ikerlángom, lángtársam, lélektársam... meg  egyebek... és egyébként is a másik fél a hibás, mert még nem tart ott a fejlődése útján...

Aztán vannak a nagy környezetvédők! Én szelektíven gyűjtöm a szemetet, meg komposztálok... és egyébként is a  világ tök zöld körülöttem.... ja igen... közben autóval jár... egyből kettő is van a családban, mert ugye így egyik fél nem függ a másiktól, számítógépet használ... stb. stb. ugye mindezt a környezetvédelem jegyében. Hiszen az előállított, majd felhasznált áram, az már nem környezetvédelmi kérdés, mert a szemét szelektíven van gyűjtve... és különben is... és  jön a több ezer mondat, hogy ő miért is ekkora környezetvédő... 

Aztán ugye a jobb módban élőt szidják, mert ugye ott apuka, meg anyuka, meg a társadalom, meg a politika... mert, ha én is kaptam volna ilyen lehetőséget... akkor aztán már én is itt tartanék... miközben észre sem veszik, hogy bizony, sokan sokszor kaptak az életükben lehetőséget arra, hogy változtassanak, csak nem éltek vele.

Aztán jönnek az elváltak... éveken át sínylődtem, szenvedtem mellette, mire elváltam, de dögöljön meg mert én is nyomorult lettem, meg Te is nyomorult vagy, aki arról mersz írni, hogy az élet szép.... Mert lettél volna te olyan helyzetben, mint én...

Aztán jönnek az asztrológusi magyarázatok... én azért vagyok ilyen, mert a holdam, a hatodik házba, meg a kos, meg a bika, meg egyébként is.... árad belőle a keserűség, az elégedetlenség, és megmagyarázza a bolygók állásával. És ennyi. Ilyen vagyok, mert a Plútó a negyedik héten belép a szűz csillagképébe de ez már most hatással van rám, mert az aszcendensem a második nap kilencedik peremének huszonhatodik fokánál állva... és a többi, és a többi...

Önigazolások hosszú mondatai, mentségek keresése, keserűség, fájdalom. Aztán mindenki azt hiszi, hogy annak lesz igaza, aki hangosabban kiabál, illetve csúnyább szavakat használva érvvel.

Tele van az emberiség fájdalommal, és mindenki vádol mindenkit ezért, csak elfelejt magába tekinteni. 

A kedvencek, amikor valaki spirituális tanok mögé bújva próbálja felmenteni magát. Azért vagyok ilyen, mert a családi minták... azért egy rakás szerencsétlenség az életem, mert már a nagyanyámé is az volt, meg az anyámé is, meg az üknagymamámé is, és ezt a mintát követem. De könyörgöm. Ha tudja, hogy mintát követ, miért nem tesz ellene? Miért nem mondja azt, hogy ELÉG volt a szenvedésből. ELÉG! Élni szeretném az életem, boldogságban, és nem a rosszat és a negatívumot keresve. Csodálatos dolog a spiritualitás, a vallás, egészen addig, amíg ez nem megy át fanatizmusba, illetve egy menekülési útnak nem kezdjük el felhasználni.

Mi lenne, ha nem keresnénk a magyarázatot, az önmentséget. Több mint tíz évig éltem egy olyan házasságban, amelyben nem tehettem ki a lakásból a lábam. Mégsem vádolom a most már volt férjemet ezért. Mert én engedtem meg, hogy ezt megtegye velem. Mert rettegtem tőle, és inkább alávetettem magam az akaratának, amelynek az lett a vége, hogy nem tudtam, ki vagyok, merre tartok...  volt olyan pillanat, amikor öngyilkos akartam lenni, mert azt hittem ez az egyetlen kiút ebből. Több ezer oldalas kifogásokat kerestem, a miért...NEM-re... aztán eljött egy pillanat, amikor megtaláltam azt az egyet, amiért lépnem kellett.... És most itt vagyok. Élek! A kislányommal kéz a kézben. Én sem hittem, hogy csak azt teheti meg velem valaki, amit én engedek meg neki, hogy megtegye. De amikor kiszálltam a házasságomból, akkor rá kellett döbbenjek, hogy mennyire igaz is ez. Nem tiszteltem magam egy cseppet sem, mert azt hittem, semmire nem vagyok való... nem tiszteltem magam, ezáltal a most már volt férjem sem tisztelt, csak használt engem... uralkodott felettem. Irányított, mintha a bábja lennék, és valójában az is voltam. Az ő bábja, akit olyanná formált, amilyenné akart, mert nem volt erőm tenni ellene. Mégsem vádolom őt, sem a szüleimet, amiért nem álltak mellettem, amiért nem tanították meg nekem, hogy igenis értékes ember vagyok.

Miért kell megmagyarázzuk a tetteinket az életünket folyamatosan? Miért? Ha valóban szeretjük az életünket, akkor nem kell magyarázkodnunk. Ha meg már magyarázkodnunk kell, mentségeket keresni, akkor meg le van ejtve ez az egész. Mert valójában nem másokat szeretnénk meggyőzni a magunk életének tökéletességéről, hanem legfőképpen magunkat. A másoknak szánt mondataink valójában magunknak szánt gondolatok, mert magunkat szeretnénk a leginkább meggyőzni arról, hogy rendben van minden. De ha rendben van, akkor miért vagyunk elkeseredve? Miért? Talán azért, mert érezzük, hogy valami még nincs a helyén? És ez miért lenne baj? Majd a helyére kerül! Miért akarunk annyira tökéletes életet mutatni, hogy elfelejtünk élni, és csak kétségbeesve keressük a mentségeket, meg a magyarázatokat, legyen az társadalmi jelenség, bolygók állása, vagy spirituális tan?

Miért nem tudjuk elfogadni egymást olyannak, amilyen? Lehet, hogy sokakkal én sem értek egyet, de ettől ő rosszabb lenne, mint én? Mert másként gondolkodik? Miért lenne több emberileg egy vega, mint én, aki eszem húst? Nem verem a mellkasom, hogy szelektíven gyűjtöm a szemetet... egyébként azt teszem, de ennek van egy nagyon egyszerű oka... kiszállították a szelektív szemeteseket, így nem volt más választásom... ennyi... és nem kezdem el megmagyarázni, hogy mert.... Miért lennék én kevesebb, mert az Univerzumban hiszek, és önmagamban, és önmagam isteni mivoltában, mint az, aki a klasszikus értelemben vett istenben hisz? És miért lennék én attól még jobb ember bárkinél is, mert nem vagyok zsidó, katolikus, vega.... vagy látszat spirituális. A spiritualitás útját választottam, de azért, mert ezen az úton leltem meg önmagam. Mégsem azt mondom, hogy ez az egyetlen járható út. Sokan megkérdezték, hogy mit kellene tenniük? Mit? Ki vagyok én, hogy megmondjam, hogy tanácsot adjak. Elmesélem az én életem, az én lépéseim. Ennyi, és nem több. Azt szoktam mondani, találd meg, amiben kiteljesedhetsz. Ha ez az, hogy a téli, hófödte réten pipacsot szeretnél keresni, akkor legyen az. Nekem a spiritualitás lett az utam, de ez nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen létező és igaz út. Számomra az volt, de lehet, hogy más valaki, másik úton leli meg a boldogságot. Attól még nem rosszabb, vagy jobb, mint én... egyszerűen más az útja.

Miért nem mondjuk azt, hogy szeretlek téged, vagy tisztellek téged, olyannak, amilyen vagy? Ehelyett hangosan üvöltve, egymást sértegetve próbálunk közös nevezőre jutni. Nagyon sok emberrel nem értek én sem egyet. Csak annyit tehetek, elmondom az én véleményem. Ha nem tudjuk meghallgatni egymást, akkor elválnak az útjaink. Nem a meggyőzésről beszélek, hanem, amikor azt érzem, a másik embernek esze ágában sincs engem meghallgatni, hanem csak hajtogatja a maga igazát. Akkor egyszerűen rájövök, hogy nem kell, hogy ez az illető az életem része legyen. Nem őmiatta, hanem magam miatt. Mert egy ilyen ember nem adhatna nekem, és miért engedném, hogy elvegyen tőle, vagy én miért is vennék el tőle bármit. Nincs közös út... ennyi.

Szeretem, amikor azzal jönnek, szeresd őt, mert a testvéred... szeretem őt, mert ember... de csupán azért, mert a testvérem nem fogom. És, ha úgy érzem nem kell,hogy az életem része legyen, akkor nem lesz az életem része, még akkor sem, ha az édesanyám, vagy a testvérem. Csupán ezért nem!

Szeretem, amikor kinevetnek, mert szingli vagyok. Szeretem, amikor gúnyt űznek abból, ahogyan élek. Miért? Kevesebb vagyok én ettől? Szingli vagyok, de nem magányos. Szingli vagyok, de biztos vagyok benne, hogy én is meglelem a társam, és a társam engem, mert megérdemlem! De csak azért nem lesz mellettem egy férfi, hogy elmondhassam, végre én is kapcsolatban élek! Csak ezért nem!

Miért nem tudjuk mi emberek egymást tisztelni? Miért keressük mindenhol, és mindenkiben a rosszat? Miért bántunk embereket csupán azért, mert másként vélekednek dolgokról.

Tisztelet. Meg kellene tanuljuk tisztelni egymást, és magunkat is. Mert, aki tiszteli önmagát, az tisztelni fogja a másikat is.

Miért kell irigynek lenni? Miért kell mindenáron bizonyítani életünket másoknak, és magunknak?

Miért nem tudjuk egyszerűen csak azt mondani: Ez az én életem. Szeretem az életem, és jól érzem magam benne. Látom az élet csodáit, a szépségét, igen, látom a rosszat is, de sokkal több a szépsége, mint a rossz oldala. Ez az én életem. Nem kell, hogy egyet érts velem, nem kell, hogy elfogadj! Csak annyit kérek TISZTELJ, mint embert, mert én is tisztellek téged! Csak annyit kérek tartsd tiszteletben az életem! És ne ítélkezz! Ne dobáld a tüskéidet! Ne vádolj! Ne beszélj velem csúnyán! És ne gúnyolj ki! 

Ez az ÉN ÉLETEM! Ez az én életem, ez az én utam! Csak annyit kérek tiszteld ezt!