Vannak napok, amelyek különösen kedvesek a számomra. Minden nap megpróbálom tudatosan a szépet keresni, a kevésbé szép pillanatokból is kihozni a legjobbat, és vannak napok, amikor Isten, Sors, Univerzum, Angyalok, nevezzük Őket bárminek tálcán kínálják fel a számomra a csodát, a csodákat. Már hagyom, hogy sodródjak oda, ahová vezetni akarnak. Már figyelem a megérzéseimet, a jeleket, hogy tudjam, mikor és min kell változtatnom. Már tudom, ha mennem kell valahonnan, az csak azért van, mert egy sokkal szebb dolog vár rám, mint ahogyan azt is tudom, vannak helyzetek, amikor nem tehetek mást... elengedek. Elengedek embereket, lelkeket, élethelyzeteket, és nem azon kesergek, hogy miért csak ennyi jutott nekem, hanem hálás vagyok, amiért az életem részei lehettek. És megyek tovább az úton, mert jól tudom, akik segítenek sokkal inkább tudják, mi a jó nekem, mire van szükségem, mint én magam. Nekem pedig nincs más dolgom, mint felfedezni az élet szépségeit, tanításait, és hagyni, hogy a lehető legjobb dolgok történjenek velem.

Ültem a lovardában. Nem sokszor esik meg velem, hogy nem lóháton, de most ez történt. Ültem és csodáltam a gyermekemet. A ló szeretete tőle érkezett. Sosem értettem, hogyan is rajonghat ennyire ezen állatokért, mint ahogyan azt sem tudtam, vajon honnan ered nála ez a feltétel nélküli szeretetet, eme csodás lelkek iránt. Aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy lóháton ülök, és mindent elkövetek, hogy megtanuljak én is lovagolni. Érezhessem a szabadságot, a békét, a bizalmat, a szeretetet, amit eme állatok adnak.

Ültem a lovardában. Aztán hirtelen érkezett egy sugallat. Igen, ezt szeretném, de nem így! Nem akarnék én díjugrató, vagy díjlovas lenni... egyetlen dolgot szeretnék, felülni lóhátra, és néha elmenni a hétköznapokból a természetbe, felfedezni mindazt, amit tartogatnak nekem. Felülni egy ló hátára, vágtázni a végtelenségbe, ügetni, vagy csak sétálni. Lefeküdni a dombok között egy rétre, miközben hátas barátom békésen legel mellettem, és amikor már magamba szívtam az univerzum, az élet oly sok energiáját, visszatérni a hétköznapokba! Ezt szeretném! És minél gyorsabban. Nem éveken keresztül gyakorolni... még akkor is, ha tudom, a dolgok normális menete ez lenne! És, mint mindig... a válasz most is a lehető leghamarabb érkezett.

Él ezen a világon egy kicsi póni, akinek megmentésén sokat fáradozott valaki, akit akkor még nem ismertem. Szerettem volna részese lenni eme lélek új életének, és felvettem a kapcsolatot azzal, aki mindent elkövetett, hogy kicsi Fügét biztonságba tudja, és, hogy eme kis állat végre olyan életet élhessen, amilyenre mindig is vágyott. Egy kis eldugott területen él nyolc hektárnyi füves területtel megáldott tanyán. Körülötte mind mind olyan lovak, akiknek a sorsa megpecsételődött. Akiknek már nem kellene élniük, mert egyesek úgy gondolták, ideje őket elaltatni, vagy nemes egyszerűséggel vágóhídra küldeni. Mind mind fiatal lovak. Ügetőn, vagy galoppon versenyeztek, másfél éves korukban már keresték a pénzt a gazdáiknak, aztán, amikor három éves korukra teljesen tönkre ment a lábuk, már nem termeltek hasznot, egyszerűen meg kellett volna halniuk. Az emberek szerint... de valakik szerint még élniük kellett, és küldte nekik Zitát, aki annak szentelte életét, hogy menedéket nyújtson eme állatoknak. Zita, aki nem csak, hogy megmentette eme állatokat, hanem létrehozta számukra a mennyországot. Igazi lovas paradicsom, ahol eme lelkek végre biztonságban lehetnek, és nem elsődleges feladatuk a pénz megszerzése.  Az első lépésekkor tudtam, a lehető legjobb helyen vagyok. Mindig is szívemen viseltem az állatok sorsát, megannyi kutya, cica, teknős, görény számára sikerült új otthont találnom, és nem kevés lélek él itt velem, akik mind mind kóboroltak annak idején, és az állatorvosok a legkisebb esélyt adták, hogy képesek lesznek túlélni, és most itt vannak velem, velünk, a családunk tagjai lettek. Ott voltam egy helyen, ahol a lovakon már réges régen nem látszott milyen múltjuk volt. Boldogok voltak. Boldog lovak. Boldog és szabad lovak, a lehető legnagyobb szeretetben és hozzáértésben. Zita nagyon sok mostani versenyzőt, vagy lovarda tulajdonost indított el annak idején ezen az úton. Megismerkedtem vele, és azt vettem észre, hogy egyik délután lóháton ülök a gyermekemmel, és a közeli erdőben terepen tanuljuk a lovaglás minden apró mozdulatát. ÉS akkor tudtam... igen! Nekem erre van szükségem! Hiszen itt igazán átélhetem, és megélhetem mindazt, amiért ezt az egészet el szerettem volna kezdeni! A lovardában, és terepen olyan tudás lehet az enyém, amely már elegendő ahhoz, hogy egyszer majd kettesben neki vághassak egy útnak,  elegendő ahhoz, hogy vágtázhassak a tengerparton, vagy sétáljak Hollandia csodás legelőin. Kértem, és megkaptam. És Zita barátságával együtt még többet is annál, mint amit kértem. Mert nem csak a lovaglást tanulom, séta közben megtanuljuk a növényeket, melyeket ehetik a lovak, és melyek azok amelyek különösen veszélyesek a számukra, elkerülve ezáltal azt, hogy megbetegedjenek. Zita barátságával közvetlen közelről láthatom, hogy milyen is egy ember és egy ló igazi, mély bensőséges kapcsolata. És Zita által megtapasztalhatom azt, milyen életet is szeretnék én! Reggel kilépni házam ajtaján, köszönni megannyi hátasnak, hallgatni ahogyan nyerítenek... nézni őket, ahogyan boldogan játszanak, kergetik egymást, odaadni gyermekemnek egy zacskó sárgarépát és hagyni, hogy a lehető legnagyobb békében menjen a lovakhoz, mert tudom, nem eshet baja, mert szereti és tiszteli ezen állatokat, és őt is szeretik és tisztelik az állatok! És mindeközben a lehető legközelebb lenni a természethez, az Univerzumhoz. Igen ezt szeretném... majd egyszer, amikor az égiek odafenn úgy akarják, hogy élhetem ezt, de addig is hétről hétre lehetőséget kapok, hogy a részese lehetek ennek.

Felülni lóhátra, és menni menni, miközben Zita a lehető legnagyobb türelemmel, és szeretettel magyaráz. És a lehető legnagyobb szeretettel bánik a lovakkal. Ott sétál mellettünk, kezében a vezető szárral, hogy se embernek, se állatnak ne essen baja. Sétál velünk, ha kell órákat. És közben mindig van ideje megállni, beszélgetni a falubeliekkel, a környéken lakókkal. Mindig van ideje megállni, ha egy egy gyermek meg szeretné csodálni vagy megszeretgetni a lovakat. Eme lovak, akik annak idején ember által halálra lettek ítélve, most sétálnak velünk, és a lehető legtöbb emberhez próbálják eljuttatni a lovak szeretetét, a lovaglás szeretetét. A csodát, amit akkor élhetünk át, amikor lóháton szemléljük az életet. A szeretet, a bizalom csodáját. Árkokon bokrokon keresztül sétálunk, megismerve az erdőt, a dombokat, a réteket, a tavat... megismerve azt a mini mennyországot, amely nem is oly messze van tőlünk. A földi paradicsom állatok és lovak számára. Ahol nem számít honnan jöttél, merre tartasz... csak egyetlen dolog számít, a SZERETET. Szeresd az életet, a lovakat, a természetet. Éld meg és éld át az élet szépségeit!

Hagyjuk, hogy az égiek vezessenek bennünket. Mert a legcsodálatosabb dolgokban lehet részünk ezáltal. Ne akarjunk ellenállni a sorsunknak, mert úgyis az utunkra fognak bennünket vezérelni. Mi eldönthetjük, hogy ellenállunk, és harcolunk önmagunk és a világ ellen a végletekig, vagy megadva magunkat, rábízzuk az életünket az égiekre, és megéljük mindazt, amiért leszülettünk.