2016. aug 17.

"Bízzatok bennünk!" Szabó Gabi olimpiai bajnok üzenete

írta: Kata Vank
"Bízzatok bennünk!"  Szabó Gabi olimpiai bajnok üzenete

13938176_1142740449133559_5423737722081225425_o

MTI Fotó: Kovács Tamás

Kislányként önfeledten néztem az Olimpiát. Nekünk még Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina voltak a hőseink. Olyan fantasztikus érzés volt szurkolni nekik, látni őket az olimpiai dobogó legfelső fokán. Sosem dédelgettem sportolói karrier álmokat. Sosem hittem, gondoltam, hogy egyszer én is olimpiai bajnok leszek. Aztán úgy hozta a sors, hogy a tehetség kibontakozott a családunkban. Szabó Gabi olimpiai bajnok az unokatestvérem. Emlékszem még, amikor kislányként edzésekre járt. Hajnalban kelt, de sosem panaszkodott. Csak ment és tette a dolgát. Mint ahogy ment akkor is, amikor már Magyarország élmezőnyébe tartozott. Emlékszem egyszer eljött értem, és kimentünk oda, ahol edzeni szokott. Gyönyörű verőfényes nyári nap volt. A sziget tele volt kirándulókkal. Ült a sofőr ülésben és csak annyit mondott. "Ti hol voltatok, amikor én télen itt futottam? Amikor esőben, hóban, fagyban én itt voltam? Akkor ti hol voltatok?" ÉS nevetett. Örök optimista ő, egy csodálatos lélekkel megáldva. 

Amikor segítségre volt szükségem, akkor önzetlenül segített nekem. Nem várt dicsfényt, nem várt himnuszt... megtehette, hogy segít... és segített.... talán sosem köszöntem még meg neki. Emlékszem, amikor indult a pekingi olimpiára. Még rám írt. "Szia! Ott vagy?" De én nem tudtam már neki válaszolni... későn vettem észre ezt az írást. Ott ezüstérmes lett a csapat. ÉS az egész ország összeomlott, és talán sokan csalódtak.... és én akkor is álltam a kivetítő előtt, és csak üvölteni tudtam: Magyarország! NEM CSAK második!   A második legjobbak a világon. De ebben az országban, csak az aranyat fogadja el mindenki. Tegnap Szabó Gabi és Kozák Danuta csodát tett, és ennek a kis országnak a hősei lettek. Betegen, szívvel, lélekkel megnyerték azt az aranyat, amelyet mindig is megérdemeltek volna.  Életem leghosszabb 1:41.09 ideje volt ez. Többször kaptam szívinfarktust, agyvérzést, agyérgörcsöt. Beletemettem a kezem az arcomba, és úgy kérdeztem a lányokat. "Megnyerték?" Megnyerték! Mert hősök ők... a hétköznapok csodás hősei.... és gyerekkori barátok... A hit, erő, kitartás példaképei ők! Csodát tettek! És hősökké váltak, és olyan örömet okoztak nekünk magyaroknak, amiért csak hálásak lehetünk nekik. 

A riportertől kérdezte: "Akkor most megnyertük?" ÉS én csak álltam a tévé előtt, és sírtam. Mert nekem Ő más olimpiai bajnok! Mert én őt ismerhetem személyesen! Ismerhettem kislányként, és ismerhetem felnőtt nőként. Ismerhetem, és a kislányom is ismerheti, akinek mindig annyi örömet okoz egy egy győzelmével. Tegnap ültek a lovaknál a barátnőivel. Mutogatta a fényképeket Gabikáról... ( nekünk Gabika marad) És mesélte büszkén, hogy Ő a "mi" Gabikánk! És a lányok örömmel nézték, és csak annyit mondtak: "Milyen jó neked, hogy ilyen ismerősöd van!" ÉS jó volt látni ezt. Jó volt látni, azt a büszkeséget és örömöt a kislányom arcán. Mert nekünk Gabi nem "csak" egy olimpiai bajnok! Ő a mi bajnokunk! 

Nagyon szerencsés ember vagyok én. Mert Gabikának köszönhetően a kislányom tisztában lehet azzal, ha az embernek vannak álmai, vágyai, és mindent megtesz értük, akkor valóra válhatnak! Akkor ott állhatnak akár egy olimpiai dobogó legfelső fokán, talán még mindig kételkedve abban, hogy megnyerték. Csodálatos párost alkotnak ők ketten együtt. ARANYOSAT! ÉS ugye ne felejtsük el, Danuta betegségből éppen hogy felgyógyulva ült be a hajóba. Vitte, hajtotta őket a szívük és a lelkük. Mert amit mi tegnap láthattunk, az nem az erő, és a test győzelme volt. Az a szív győzelme volt egy közös álomba vetett hitért, reményért! Ők ketten csodát mutattak nekünk. ÉS hőssé váltak! Elérhetünk bármit, amit akarunk! Mert néha a szív és a lélek többet ér, mint az erő. Csak menni kell... menni előre... felállni újra és újra történjék bármi... egy álomért... az álmokért.... Köszönjük nekik! Köszönöm nekik! 

Egyszer 2013-ban kaptam tőle egy üzenetet. Épp életem egy nagyon nehéz szakaszában voltam, és akkoriban sokszor találkoztam vele. Lúzernek éreztem magam, és mindig ő adott nekem reményt, sokszor elég volt annyi, hogy ott van. Örök mosolygós, jókedvű, vidám.  Íme a sorai... amelyet annyiszor, de annyiszor visszaolvastam már:

"Aranyos vagy, nagyon jól esik amit írtál. Nem okoskodásból, de ezt tényleg: a lúzer szót töröld ki a szótáradból!!! Mindig pozitívnak kell maradni! Én hiszek a vonzásban, hogy mindig pozitívan kell gondolkodni.  Gondolj arra, miken mentél már át és van egy csoda kislányod, ami a legfontosabb! Ez szerintem nem lúzerség! 🙂 A többi majd alakul, csak mindig légy optimista!"

Ő egy csodálatos lélek, egy csodálatos ember. "Mindig légy optimista!" és ő nem dobálózik ezen szavakkal. Ő a tetteivel bizonyítja, hogy így kell cselekednünk.

Ma néztem egy vele készített interjút az olimpiai arany után, mert ugye még nincs vége! Még hátra van a négyes! Amikor megkérdezte a riporter tőle, mit üzen nekünk magyaroknak, mindazoknak, akik szurkolnak most nekik, csak annyit mondott: "Bízzatok bennünk!" Gondolom sokak nevében mondhatom, ezt tesszük! És történjék bármi, nekünk ők akkor is az Olimpia hősei maradnak! (Halkan megjegyzem remélem Gabi két, Danuta pedig három arannyal :D)

Bízunk bennük, és ott fogunk ülni minden egyes futamukon és szurkolni nekik szívvel, lélekkel. "Bízzatok bennünk!" 

Egy csodálatos ember, egy fantasztikus sportoló, és egy kivételes lélek üzenete ez! 

 

 

 

Szólj hozzá

olimpia erő bajnok kitartás hit lélek