Fáradtnak tűnsz! - ezek voltak az utolsó szavai hozzám. Már rég nem beszéltünk. Túl rég. Már nem is beszéltünk. Csak voltunk egymásnak, és ez mégis többet jelentett mindkettőnknek bárminél. Tudtuk, hogy van a másik. És ennyi elég volt. 

A megismerkedésünk épp olyan érdekes volt, mint a barátságunk. Az égiek játéka. Véletlenek összeesküvése. Két világ találkozása volt ez. Csak álltunk az életünkben, és nem tudtuk, mit is kellene kezdenünk a helyzettel. Az addig biztonságosnak hitt világunk hirtelen szertefoszlott, és kaptunk helyette valami mást. Bizalom játékot. Éveken át tartó húzd meg erezd meg játékot, amellyel sem én, sem ő nem tudott mit kezdeni. 

Aztán észrevétlenül átformáltuk a másikat. Teltek  a ...

Késő este van. Lehűlt az idő. Még inkább belebújok a kabátomba. A naplementét nézem, és a gyermekem lóháton. Mosolyog. Ő mindig mosolyog, ha a lovakkal lehet. Sosem értettem, honnan ez a ló szeretet. Aztán én is megismerkedtem eme csodás állatokkal, és most már mindent értek. Nézem őket, csendben vagyunk, mosolygunk. A nap nyugodni készül, gyönyörű színeket festve az égre. 

Valaki leül mellém. Nem ismerem, talán még sosem láttam. Újak vagyunk itt, ebben a társaságban. Nemrég költöztünk át a lovunkkal. Most már ő is a közelünkben van. Ha gondolunk egyet, és látni akarjuk Babinkat, csak átsétálunk, megszeretgetjük, és már megyünk is tovább. Szeretek itt lenni. Ezen gondolkodom, ahogyan nézem a gyermekem, és a lovam, és ...

 Valami elkezdődött, és valami véget ért. Ezen gondolkodom, miközben az ásót a földbe ütöm. Könnyeim potyognak. Rohadt élet! Rohadt, igazságtalan élet. Sötét van. A telihold világít. Látok... mindent látok, amit látnom kell. Dühös vagyok. Újra és újra lecsapok az ásóval, és egyre nagyobb bennem a düh. 

El kell fogadjam ami történt. Dejavu érzésem van. Nem egészen két hónappal ezelőtt ugyanezt tettem. Akkor fényes nappal volt. A föld fagyossága nehezítette a dolgom. ÉS a csákánnyal újra és újra lecsaptam. 

Késő éjjel van. Tízmilliószoros teremtő nap és telihold. A telihold fénye világít. Én pedig ott állok az éjszaka csendjében, potyognak a könnyeim, miközben az ásóm újra és újra a földhöz ér. Mélyre kell ...

 Egy csodálatos történet, egy csodálatos hölgytől, aki mindig hitt magában, aki sosem adta fel, és az élet megjutalmazta ezért. 

Az ő története egy igazi modernkori tündérmese a 21 század Magyarországáról, és méltó példája annak, hogy az életben semmi nem történik ok nélkül. Életünk apró puzzle darabokból áll össze, és csak bizonyos idő elteltével értjük meg, mi miért történt velünk. De most következzenek az ő szavai, az ő története.

"Egy neve sincs faluban jöttem a világra ötödik gyermekként, összesen nyolc testvérem van. Egy tanyán éltük mindennapjainkat. Szüleink nagyon dolgos, békés emberek voltak, akik mindent megtettek azért, hogy bennünket tisztességesen felneveljenek. Édesanya és édesapa nagyon szerették ...

  Érkezett egy levél. Egy tíz éves kislány írta.

Én egy lovas ember vagyok. A legtöbb időmet a lovaknál töltöm. Edzek a versenyeimre. Az edzőmnek segítek megetetni a lovakat. Igen. Ez egy sport. A legjobb sport a világon! Igaz, sokan furának tartanak. De engem nem érdekel. Persze az összes állatot imádom. Rengeteg állatom van. Van kutya, macska, hal, teknős, tengerimalac, és ló. A világ állatok nélkül nem létezne. A legtöbb barátom állat. Ők megértenek. 

A szívem összeszorult. Mit mondhatnék? Adva van egy tíz éves kicsi lány, aki azt érzi, az állatokban megbízhat, aki azt érzi, az emberek kirekesztették. Aki azt érzi, fura, mert nem állt be egy sorba. Fura, mert sportol, mert van miért felkelnie mindennap. Aki kirekesztve érzi magát ...

 Nézem őt. Már nem csillog a szeme. Ahogy nézem arcát, amelyen az elmúlt évek nyomott hagytak, csak azt érzem, feladta. Ő már feladta. Ő úgy érzi, nincs miért álmodni. Megkeseredett. Elkeseredett. Megszorítom a kezét, és elindulunk a nagy utazásra. Visszamegyünk gyermekkorunk helyszínére. Szembenézünk a múlttal, a múltunkkal, az álmainkkal, a be nem teljesült álmainkkal. 

Szótlanul ülünk egymás mellett. Némán hallgatunk. Valahol a szívünk legmélyén félünk. A múlt már elmúlt, és nem árthat nekünk, de már nem vagyunk benne biztosak, hogy jó ötlet volt elindulni. Évek óta nem jártunk abban a faluban. Most elindultunk.

Valamikor, valahol újra találkoztunk, újból keresztezte egymást életünk útja. Felnőtt emberek lettünk, ...

  Joe. Így szólítottuk. Talán, valamikor még volt neve. De az utcán eltöltött harminc év alatt talán még ő is elfelejtette, hogy hogyan is hívták, amikor még számított... amikor még volt élete. 

Mindig a templom előtt állt. Tenyerét tartotta némi apróért. Nem ivott. Sosem ivott egy kortyot sem. Az arcán mégis nyomott hagytak az utcán töltött évtizedek. Csak tartotta a kezét. Megszólította az embereket, akik vagy úgy tettek, mintha nem hallották volna, vagy undorral elfordították  a fejüket. Nem számított. Senki volt, ő egy senki volt. Csak egy csöves, aki a templom előtt várta, hogy a keresztényi életet oly boldogan hirdetők megszánják pár forinttal. Ritkán akadt ebből bevétele.

Volt, hogy a csarnok előtt újságot árult. ...

 Nézem az arcomat. Fáradtnak tűnök, fáradt vagyok. Nézem a szemem alatti ráncokat. Megöregedtem. Észrevétlenül elszálltak az évek. És én elfáradtam. Belefáradtam. 

Belefáradtam a 15 év házasságba, az abból való menekülésbe, a mindent hátrahagyásba, az elölről kezdésbe. 

Elfáradtam. Elfáradtam az álmokba, a be nem teljesült vágyakba, a hiába szeretésbe. 

Csak nézem a ráncaimat. Mosolygok. Bárcsak azt mondhatnám hová tűnt az az álmodozó kislány, aki voltam. De sosem voltam az. Sosem voltam erős, sosem álmodtam, sosem léteztem. Csak most kezdtem el élni, amióta elsétáltam a házasságomból, a múltból, a létezésemből, a fogságból.  

Nézem a ráncaimat. Nézem őket. Elszálltak az évek. Addig addig vártam, hogy majd ...

 Búcsú nélkül szoktam elmenni. Ha érzem, hogy mennem kell, akkor minek búcsúzni? A búcsú mindent véglegessé tesz, valamit lezár. Nem búcsúzom. Mint ahogyan soha nem nézek vissza. Mert attól félek, akkor nem lesz erőm menni. Hirtelen eszembe jutnak az emlékek, a közös pillanatok, és akkor már nem lesz erőm megtenni a következő és a következő lépést. Soha ne nézz vissza!

Elindulok. Lassan haladok. És megállok. Nem tudok tovább menni. Visszanézek. És látom őt. Látom, ahogyan áll a kapuban, és néz rám. Tekintete tele van kérdésekkel. És én nem tudok választ adni rájuk. Csak mennem kell! Minden porcikám érzi, hogy mennem kell. Összeszedem minden erőm és elindulok. Pár méter után megint megállok. Már nem nézek hátra, már nem ...

  Rászántam magam! Regisztráltam egy pár társkereső oldalra! Saját fotókkal, kedves bemutatkozó szöveggel, adtam magam. És kísérletként regisztráltam Jolánként, mély dekoltázzsal, feszülős ruhában, sok sminkkel, ő is én voltam. És odaírtam, fontos a pénz! Csak a pénz számít. Jolán vagyok, és csak a pénz érdekel! Szerintetek mi történt? 

Midőn elég régóta engem is érint a társkeresés, vagy nevezzük inkább társtalálás kérdésének, gondoltam egyet és regisztráltam pár társkereső oldalra. Nem válogattam, amelyeket feldobott a google, oda regisztráltam magam. Gondoltam, ha véletlenül bejön, akkor még nyerek is vele! Hát... azért nem ez történt.

A kísérlet a következő volt. Regisztráltam magam Kataként. Kata, aki ...