Telnek a napok. A tél megérkezett, közben láthattunk szuperholdat is. Egyedül nevelem a gyermekem, ami azzal jár, hogy nincs egy férfi...de még csak ahhoz hasonló jelenség sem, aki, ha elromlik valami a háztartásban, legalább úgy tenne, mintha megpróbálná megjavítani, vagy kezébe véve a dolgokat szakembert hív. Vagyis magad uram, ha szolgád nincsen! Ülök és azon gondolkodom, vajon tipikus magyar jelenség-e, vagy máshol is előfordulnak ilyen, és ehhez hasonló dolgok. 

Téli gumi. Igen... már aktuális is lenne. Nekem is megvolt a szettem az autómra, egészen addig, amíg valaki ki nem szúrt belőlük kettőt. Akkor még nem volt szezon, így gyorsan két nyári gumi került fel a helyükre. Most már viszont nagyon is ideje, hogy ezt a kettőt is ...

 Ki ne álmodott volna arról, hogy nagy család veszi körbe, bármi gondja, problémája van, a család összefog és közösen mindent megoldanak? Igen... én is álmodtam erről. Aztán az álom álom marad... és egyelőre nagyon úgy néz ki... örökre... 

Nálunk a család a veszekedések, az árulások melegágya, ahol nem egymás támogatása a lényeg. Már rég kiszálltam ebből. Már rég nem érdekel. Elfogadtam, hogy nálunk nem lesznek nagy ebédek, nagy beszélgetések. Persze karácsonykor mindenkiben felébred a "szeressük egymást gyerekek" életérzés, és egy karácsonyi ebéd erejéig megpróbáljuk legyőzni az ellentéteket, az ellenségeskedést. Aztán, ahogy véget ér az ebéd, véget ér a látszat szeretet. Egyesek rohannak a facebookra elmesélni, ...

 Imádom a munkám. Számomra a munka nem kötelező... nekem ez a hobbim, a szenvedélyem... A gyermekemnek mindig azt mondom, azt kívánom neked, hogy Te is leld meg azt a munkát, amiben kiteljesedhetsz! Én reggelente úgy ébredek: "DE jó mehetek dolgozni!" A kollégák fantasztikusak, nincs olyan probléma, megoldandó feladat, amelyen nem tudnánk közösen átrágni magunkat. Nincs intrika, egymással kicseszés. Közös munka van!

És mindemellett rengeteg szabadidő. Így, kapva kaptam az alkalmon, amikor felajánlottak nekem valahol egy lehetőséget. Pont nekem való feladat. Rugalmas munkaidő, vagyis összeegyeztethetem a főállásommal, szabad kezet kapok, és persze vezető beosztás! Egy percem volt, hogy meggondoljam, én így egy perc alatt igent mondtam.  Az ...

 Az ember annyi mindenben hisz élete folyamán. ÉS ahogyan telnek az évek, vagy elveszíti a hitét, vagy halad az útján, nem törődve másokkal, mások romboló hozzáállásával. Én is hiszek... sok mindenben. Hiszek az élet szépségében, a benne rejlő csodákban, a boldogságban, a szerelemben, és önmagamban. És megyek, akkor is, ha a külvilág megpróbál megállítani. És sokszor teszi. Én mégsem törődök vele túl sokáig. Néha ugyan megtérdelek egy egy külső erő hatásától, de aztán összeszedem magam, és megyek tovább. Van, amikor könnyebb... van, amikor nehezebb. 

A 21 században az internet világában már ki sem kell mozdulnunk otthonról. Virtuális facebok barátságok köttetnek, aztán  való életben elmegyünk egymás mellett ...

 Kicsit elfáradtam a létezésbe. Annyira szeretném hinni, hogy a világ olyan, amilyenné mi tesszük. Csak sajnos időnként a való világ arcul csapja az embert. Úgy érzem magam, mint Don Quijote a szélmalomharcai közepén. Egyedül állok szembe egy világgal, és bármennyire is szeretném megváltoztatni, hatalmas falakba ütközöm. Falak, amelyek a pozitív életszemléletem ellenére sem nagyon akarnak leomlani... sőt visszavetnek. ÉS ilyenkor fáj az igazságérzetem.

Fel akartam adni. Az az érzésem, elfogyott az energiám! Bármit is cselekszem, nem viszi előrébb a dolgokat... felfalnak a farkasok! ÉS ott állok egy ármányokkal teli életben, és hiába küzdök egyedüli túlélőként..lassan legyőz a többség. Legyőznek a harcban edzettek. 

A ...

 Társadalmi körképem következő fejezete arról szól, mennyire másként is zajlik az élet egy nem is oly távoli országban... bejárónőként. Magyarországi tapasztalataimat  ITT  olvashatják. 

Be kell valljam, nagyon szerettem ezt a bejegyzést. Olvassák olyan szeretettel, mint ahogyan készült.

Gabit hosszú hosszú ideje ismerem. Még lánykorunkból. Három évvel ezelőtt utazott ki a párjához Németországba, München egyik részébe, két gyermekükkel. ÉS ahogyan meséli a történeteket, rájövök, bizony van még hová fejlődnie kicsinyke társadalmunknak. Ők meglelték mindazt, amiért kimentek, amiért úgy döntöttek hátrahagyják ezt az országot. 

Következzen Gabi beszámolója a hétköznapi életről Németországból!

 Csendesen telnek a napok. Az ősz gyönyörű színekbe öltöztette a várost, a tájat, az udvaromat. Meleg szobám ablakából nézem a hihetetlen színek kavalkádját. Csendben vagyok, és csend van körülöttem. ÉS csend van a lelkemben. 

Gondolkodom. Gondolkodom az elmúlt napok eseményein, az elmúlt idők történésein. Most szeretem a csendet. Most tudok a lelkemre figyelni. 

Sosem voltak terveim. Álomnak nevezem azokat. Álmodtam... nagy dolgokat... Mertem nagy dolgokat, nagy dolgokról álmodni! Végre mertem álmodni! ÉS mentem a szívem és a lelkem hívó szavát követve. Aztán egyszer csak történt valami. Feszültséget éreztem. Mély, belülről érkező feszültséget. ÉS nem értettem, mi lehet az oka. Hiszen megyek az utamon, bízva, hittel teli... ...

 Séta a múltban. Emlékképek, amelyekről azt hittem, már elvesztek. Régen volt... nagyon régen. A mi családunkban már nem élnek a nagy öregek, akik meséltek nekünk családról, a régi életről, a háborúkról. Nagymamám egyszerű falusi asszony volt. Sokszor ültem az ágya szélén, miközben ő mesélt. Mesélt a falu múltjáról, az életéről, a családról. Elvesztek az emlékek... nincsenek krónikák.. és nagyon kevés fotó őrzi a múlt ezen darabjait. 

Édesanyámmal beszélgetünk a családról, a régről, ami már elmúlt, mégis még mindig hatással van a jelenünkre is. Még a mi jelenünkre is. Őseink vére, amely ott csörgedezik ereinkben. A múlt, amelynek terheit talán még a mi generációnk is cipeli.

Már nem emlékszem anyai ...

 Csendes békés nap végére érünk lassan. Itthon vagyunk, együtt.. én és a gyerekek. Jókat beszélgetünk, játszunk, hallom a kacagásukat, néha készítenek maguknak egy egy csésze kakaót. Szeretem hallani, amikor nevetnek. Közeledik halottak napja, és ilyenkor minden olyan búskomor lesz. Mintha lehetne ezáltal változtatni a halálon... 

Napok óta megy a vitatkozás a különböző fórumokon, hogy a Halloween vajon okkultista ünnep-e, és különben is Magyarországon mindenszentek vannak... stb. stb. Emberek esnek egymás torkának sokszor ismeretlenül szidva, gyalázva, gyűlölve egymást. Mintha magyarabb magyar lennék, ha nem faragok tököt, vagy keresztényibb keresztény, ha nem teszek ki díszítést az otthonomba. ÉS a nagy keresztényi megbocsátás ...

 Néztem utánad. Néztem, ahogyan távolodsz... tőlem... egyre messzebb és messzebbre jutsz... és én csak álltam a semmi közepén és néztelek. És nem tettem, nem tehettem semmit. Csak néztem, ahogyan elmész....

Annyi mindent szerettem volna az életemben... és annyi mindent nem, amelyet aztán mégis megkaptam. ÉS csak állok a csodákkal teli létezésemben, és végtelen hálát érzek, amiért négy évvel ezelőtt volt erőm felállni, és otthagyni mindent, ami az addigi életemet jelentette. Egy életet, amelyet sosem éltem, egy létezést, amely sosem volt az enyém. ÉS eljött a pillanat, amikor mennem kellett, mert, ha maradok nem csak a lelkem lesz halott, hanem a fizikai testem is. 

ÉS mentem. Mentem az álmaim után, mentem egy új élet reménye felé, ...