Vannak napok, amikor az ember szinte haza menekül biztonságot nyújtó otthonának négy fala közé. Van, amikor a külvilágtól haza kell menekülni, hogy az ember összeszedve újra magát másnap megint ereje teljében legyen. Biztonságos otthon... végre van ilyenem... Nekem több, mint három évtizedig ismeretlen volt ez a fogalom. Most viszont nagyon szeretem kimondani, hogy van ilyenem. ÉS még jobban szeretek hazamenni egy nehéz nap után. 

Honnan tudod, hogy elengedted a múltad? Amikor egy egy árny újra felüti a fejét, és téged már ez nem bánt, neked már ez nem fáj. Csak egy epizód életed történetében. Egy pillanat, amelyet talán éveken keresztül vártál... aztán végre elérkezik.. és nincs semmi. Vagy, csak a nagy semmi van. Nincs érzelem, ...

Néztem őt. Öreg volt, remegett egész testében. Már elmúlt száz éves. Arra kért vigyem el a múltjába. Szerette volna még látni a szülői házat. Szerette volna még látni azon kis utcákat, ahol felnőtt. Ha még meg vannak egyáltalán. Sok sok évtizede már, hogy elhagyta szülőfaluját, és sosem tért vissza. Nem akart visszamenni. Túl sok fájdalom, túl sok szenvedés volt ott a része. De most életének alkonyán azt érezte, még egyszer utoljára látnia kell ezeket... 

Egy sosem hallott nevű faluba érkeztünk. Hosszú volt az út. Ő ült szótlanul az autóban, és csak nézett ki az ablakon. Talán félt, hogy mi vár rá. Talán aggódott, hogy végre ennyi idő után szembesülhet mindazzal, ami egész életében nyomasztotta legbelül. 

Ennek a ...

Nevetni kell! A nevetés mindig jót tesz a testnek és a léleknek is! A most következő kérdések többségén jókat lehet nevetni... ha a kérdéseken nem is, de a válaszokon biztosan! 

Nem ér lesni! A helyes válaszokat csak utólag megnézni! :D

Szeretem a gondolkodásra késztető kérdéseket! Jó alaposan megfontolom a választ.... aztán meg megfejelem a klaviatúrát.... áááááááááááááá erre nem is gondoltam!

Kellemes időtöltést!

1. Egy kosárban öt alma van. Úgy kellene elosztani az almákat, hogy mindenki kapjon egyet, de a kosárban is maradjon. Lehetséges?

a. Lehetetlen

b.Ha van késed, akkor igen!

c. Igen, lehetséges!

d. Csak a tenger fenekén, mert ott nagyobb a nyomás

2. Van 12 piros zoknink, és 12 kék zoknink. Legalább ...

 2010-ben diagnosztizálták édesanyámnál a daganatos betegséget. Tüdő daganat... rosszindulatú... mint nagymamámnál és nagypapámnál. Az ember meghallja azt a szót, hogy rák, és egyből arra gondol, harcolni kell! Nem adhatom meg magam! Még vannak álmaim, terveim, vágyaim! De aki két tüdőrákos embernél is végignézhette a haláltusát, annak túl sok reménye nem marad. 

Ahogyan mesélte, a nagypapát szinte hetek alatt elvitte a betegség. A nagymama nagyon sokáig szenvedett, vagy inkább küzdött a betegséggel, de életében ezt a csatát elveszítette. 

Tudtam, hogy beteg, bár akkoriban nem beszéltem vele. Nem beszéltünk egymással. Én küzdöttem a saját életemben, a saját létezésemben elárulva azok által, akiket szerettem. Már nem ...

  A csontomig hatol a jeges szél. "Már megint nem készültem fel eléggé." Morgok magamban, magamnak. Most nagyon vágyom a meleg otthonomba... nagyon. Későre jár, hosszú nap ér talán nem is oly soká véget. Fázom... nagyon... egész nap fáztam. Hideg van... haza szeretnék menni, ahol már vár a jó meleg szoba... és egy forró fürdő. 

Nézem őket. Két ember. Egy sors. Hajléktalanok. Itt élnek a parkban. Mindig látom őket. Szinte mindennap. Nekem mégsem jelentettek sokáig semmit. "Csak" hajléktalanok. Kettő a sok közül. Emlékszem az első beszélgetésünkre. Leültem egy padra, ebben a parkban. Szeretem ezt a parkot. Bár nagyon sokan vagyunk, mégis van benne valami nyugalom... békesség, ahol a lelkem képes  feltöltődni egy fárasztó nap után. ...

 Anyák, feleségek, háziasszonyok. Reggel korán ébrednek, hogy életük párját frissen főtt kávéval ébreszthessék, majd megetetik az állatokat, előkészítik a gyermekeknek a ruhákat, közben készül a finom reggeli.

Gyerkőcök ébresztése, reggeli kiosztása, miközben készülnek a tízórainak való szendvicsek, gyors napi program egyeztetés, ki, mikor, hova megy különórára, ki hány órára ér haza. Közben édesanya is csinosan felöltözik, tökéletes smink, frizura, és mosolyogva várja, hogy elvihesse a gyermekeket az iskolába, óvodába, miközben kedves férjének is búcsút int, vigyázz magadra felkiáltással. Közben a konyhában már rend van, így semmi nem akadályozhatja meg az édesanyát, feleséget, hogy elinduljon a munkába. 

...

Vezetek. Némán. Most még a gondolataim is elhalkultak. Nézem az utakat, ahogyan a szél beterítette falevelekkel azokat. És azon gondolkodom, milyen észrevétlenül érkezett meg az ősz. Szépen, halkan. Az egyik pillanatban még nyár volt, ezer ágra sütött a nap, a következő napon már az időjárás is jelezte, bizony megérkezett eme évszak. Elmúlás ... valamiért ez a szó jutott eszembe. Valahogy minden megpihenni készül, elcsendesedni, hogy aztán a telet követően érkező tavasszal új életek, új lehetőségek, új álmok léphessenek be az életünkbe. Mosolygok. Visszagondolok az elmúlt évekre. Az utamra... amelyen jártam, hol békében, hol elkeseredetten, hol reményt vesztve, de mindig újra és újra felállva, nem engedve, hogy magával ragadjon ...

 Lassan véget ér a nap. Nyugovóra tér a város, és én is. Bár még mindig gondolkodom egy mondaton. Mélyen megérintette a lelkem és  szívem. Vannak gondolatok, amelyekkel nagyon is egyet tudok érteni, és vannak, mint jelen esetben ez a mondat is, amivel nem tudok, mit kezdeni. Igaz lenne? Tényleg így van? ÉS még mindig ott cseng eme mondat a fülemben. "Isten nem segít az erőseknek, és a nagyon elesetteknek sem..." Az erőseknek azért, mert nincs rá szükségük, a nagyon elesetteknek pedig azért nem, mert nem tudnak, mit kezdeni a segítséggel!" 

Nem olyan régóta ismerem őt, de már sokszor átlendített életem egy egy mélypontján. Szeretem az életem, szeretem élni az életem, aztán hirtelen egyszer csak a semmiből azt érzem elakadtam, azt érzem, ...

 Hosszú idő után végre megint elmondhatom magamról, hogy a lelkem jól érzi magát. Nem is tudom, mikor kezdődött. Talán csak ahogyan teltek a hónapok, úgy rakódott egyre több és több stressz az életemre, az életembe. Csak azt vettem észre, ami öröm volt eddig, az most feszültséget kelt bennem. És ez a fajta nem is tudom honnan eredő idegeskedés csak gyűlt és gyűlt. ÉS hiába akartam én letenni a terheket... valahogy nem igazán jött össze. Illetve talán csak azt hittem leraktam, miközben elnyomtam magamban... és szépen elraktározódott valahol a tudatalattim legmélyén, hogy aztán egy váratlan pillanatban előtörjön, olyan energiával, mint egy lavina, ami ha megindul, nincs se ember, se Isten, ami megállíthatja. Csak megy előre egyre ...

 Egyedül nevelem a gyermekemet immár hosszú hosszú évek óta. Divatos szóval fogalmazva szingli vagyok. Nem divat szingli, így alakult. Nagy baráti és kollegális megbeszélések sokszor jutnak el addig, amíg szóvá teszik egyedülállóságomat. A férfiak többsége szerint, én határozott vagyok, sokszor túl határozott, tudom, mit akarok, hogyan érjem el. Ahogy egyik kedvenc kollégám szokta volt mondani, "Te ezeket a nyámnyila huszárokat reggelire megennéd! Melléd férfi kell, és nem ilyen anyámasszony katonája!" Hááát... vajon miért is lettem én mások szerint is ennyire erős?

Aki szakember segítségét kéri az tudja mennyibe kerül is egy egy mutatvány. Amikor a villanytűzhelyem feladta a szolgálatot, érkezett egy elvileg ezzel foglalkozó ...