Néztem őt! Itt ül a teraszomon, dohányzik. Meggyötört volt. Nem ismerem olyan rég óta, de még nem láttam ilyennek. Kettőnk közül ő volt az erős, a bátor, aki tudta merre akar menni, és nem érdekelte senki és semmi. Most szomorúság tükröződött a szemeiben. Mérhetetlen szomorúság. Csak nézett rám. Láttam szemeiben a kérdéseket, amelyeket soha nem mondott ki, láttam az érzéseit, amelyről mindig hallgatott. És láttam benne, hogy valamit szeretne mondani. 

Egy véletlennek köszönhetjük, hogy megismerkedtünk. Én az egyszerű parasztlány, akinek a múltjában sok volt a küzdelem, a harc, aztán hirtelen, amikor kezembe vettem életem irányítását, egy egészen más utat kezdtem el járni. Egy utat, amely már az enyém, amely megannyi ...

  Indulni készültem. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. Édesanyámmal 10 év után vettem fel a kapcsolatot újra. Nem éreztem előtte, hogy beszélnünk kellene. Illetve, dehogynem! Hányszor, de hányszor éreztem azt, hogy szükségem lenne rá. Kellene ő nekem, hogy itt legyen, hogy velem legyen, hogy mellettem legyen. 10 évig kellett várni erre a találkozásra. 10 évig.

Pár nappal ezelőtt hívott fel. Sokat beszélünk, sokat beszélgetünk. Hiszen 10 év van a hátunk mögött, amelyet be szeretnénk pótolni. Kérdezte, hogy szeretnék-e találkozni az öcsémmel. Mosolyogtam. Hogyne szeretném látni. 20 éve nem láttam, húsz éve nem tudok róla semmit, 20 éve nem jelent nekem semmit. Amikor kiléptem az otthont adó lakás ajtaján, amelyben édesanyámmal ...

 Ülök a kocsiban, és potyognak a könnyeim! Soha életemben nem voltam még ennyire büszke a gyermekemre, mint most. Mindig meglep engem, olyan csodákkal, amelyekre csak Ő képes, és senki más! Kezemben tartom a bizonyítványát. Nem... nem kitűnő... még csak nem is jeles! De nekem ez a bizonyítvány maga a csoda! 

Egy tanév vége! Büszke  szülők sorban teszik ki a jeles bizonyítványok fotóit a facebookra, mellékelve a különböző oklevelek képeit is! Minden elismerésem a gyermekeknek! És itt ülök az autóban, és nézem az én kicsim bizonyítványát, és nem hinném, hogy van nálam büszkébb, és boldogabb szülő, a matematika hármas, és a sok négyes ellenére!

Drága gyermekem! Életem nagy csodája vagy Te! Amit ebben az évben megtettél, ...

Emberek vagyunk, létezünk, élünk.... és a legtöbben elmondhatjuk magunkról... van egy múlt a hátunk mögött. Egy múlt, amelyről azt hittük, már letettük a terheket, már megszabadultunk az árnyaitól... egy múlt, ami már elmúlt, amiről azt gondoljuk, nem vet árnyékot a jelenünkre. Hiszen már nincs. És a múlt nem teheti tönkre a jelent, azt a jelent, amelyet megálmodtunk, amelyet megélni és nem túlélni szeretnénk. ÉS élünk. Tiszta szívvel tudva, hogy az álmok valóra válnak. Tiszta szívvel és őszinte lélekkel azt gondolva, életünk legnagyobb ajándékai még hátra vannak. És megkapjuk azokat, mert már merünk álmodni, merünk hinni, és merjük elfogadni, hogy ami volt, az már nincs... és, ami nincs az nem fájhat... aztán egyszer csak ...

Mindig voltak barátaim. Vélt barátaim. Akiknek csak addig voltam fontos, amíg az érdekük úgy szolgálta. A régi életemben ez már szinte természetes jelenségnek számított. Amikor kellettem ott voltam, amikor nekem kellett volna, hogy megfogja valaki a kezem, hiába néztem körbe az életemben, senki nem volt mellettem. Elfogadtam ezt a tényt, és nem törődtem vele. Nálam a barátság egészen mást jelentett a régi életemben, mint most. Most már vannak igaz barátaim, igaznak vélt barátaim, akik jóban rosszban mellettem állnak, akik támogatnak, és, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Aztán persze van, amikor valami történik. És hirtelen az életre szóló barátság véget ér. ÉS még csak űrt sem hagy maga után. Az új életemben elfogadom, ...

Amikor a kislányomat vártam, akkor kezdődött felerősödni az oltásellenesség. Akkoriban még nem volt net minden háztartásban, de az írott sajtó útján elég sok információhoz, vagy tévinformációhoz lehetett jutni. Oltás ellenesek, és mellette állók feszültek egymásnak, azt gondolva, hogy annak van igaza, aki hangosabban kiabál. Szerettem volna elkerülni a kötelező védőoltásokat, mert féltem. Olyan mennyiségű információ hömpölygött már akkoriban is, hogy úrrá lett rajtam a félelem, és az aggódás. Egyetlen okból tettem ki gyermekemet a védőoltásoknak, nem akartam harcolni védőnővel, orvossal, és a gyerekvédelemmel. A nyugalmunk többet ért. Az összes oltását megkapta. Akkoriban nem jártam még a spiritualitás útján, ezért ...

Szeretem a játszótereket, szerettem kimenni a gyerekemmel egy egy ilyen helyre. Órákat tudtunk eltölteni, jól érezte magát, barátokra lelt, közben én is megismerhettem pár embert, akikkel szívesen beszélgettem. Volt, hogy egész nyarakat töltöttünk kinn. Reggel korán kimentünk, haza szaladtunk enni, majd irány vissza a játszótér. Volt, hogy az este is ott köszöntött bennünket. Aztán persze, ahogyan nő a lányom, már nem vonzó neki eme szórakozás.

Mégis van, hogy kiugranak a szemben lévő, nem túl nagy, de rendkívül jól felszerelt játszótérre. Labdáznak, hintáznak, teniszeznek, vagy egyszerűen csak ülnek a padon, és megbeszélik az élet  és a világ nagy dolgait. Már nagy. Nem aggódom, ha szeretne kimenni, hiszen bekamerázott a ...

Változunk. Mindannyian. És mindannyiunknak van múltja. Mindannyian megéltünk, és átéltünk dolgokat. Vannak közöttünk olyanok, akiket szinte megbénít a saját múltja. Akik még mindig valaminek a fogságában élnek... valaminek, ami rég elmúlt... de még mindig árnyat szór a jelenre, megbénítva ezzel a szebb életet. 

Hosszú utat jártam be... fájdalmas múlttal. Hányszor, de hányszor gondolkodtam el azon, vajon hol is tartanék az életemben, ha bizonyos döntéseket nem hozok meg. Vagy másként cselekszem. 15 évig éltem falak között, korlátok között, elnyomásban, agresszióban. 15 év telt el úgy az életemből, hogy nem léteztem, sem más számára, sem önmagam számára. 15 évig hallgattam, hogy nem érek semmit, 15 évig elviseltem mindent, ...

Elfáradtam... nagyon... mégis olyan jóleső fáradtság volt ez. A lelkem boldog volt, szárnyalt, csak a fizikai testem érezte a fáradtságot. Jó volt érezni. Több órát lovagoltam. Kinn a természetben az elmém teljesen kiürült. Szeretem ezt az érzést. Nagyon szeretem. A délutáni felhőszakadást követően azt éreztem sétálnom kell. Érezni a frissen hullott eső illatát. Minden egyes mély lélegzettel belélegezni a fényt, a tisztaságot, a frisset, az újat. Útnak indultam. Nem volt tervem, csak mentem és mentem, amerre éreztem, hogy mennem kell. Egy parkhoz értem. Már el is felejtettem, hogy az otthonom közelében van egy ilyen csodálatos hely. Talán az időjárás, talán a késői időpont miatt a park már csendes volt. Leültem egy padra. És ...

Gyerekkoromban állandóan tanultam. Csak és kizárólag a tanulással foglalkoztam. Nekem nem volt más választásom, nem lehetett más választásom, mert édesanyám kellően megtorolta a nem ötös osztályzatot. Már két héttel a felmérők, témazárók előtt véresre rágtam a körmöm, mert nekem meg kellett felelnem ! És nem kaphattam négyest, mert nagyon súlyos következményei voltak. Verés, büntetés, szidalmazás. Nem volt szabad nyugodt percem, mert nem tudtam jól érezni magam már péntek délután sem, mert tudtam hétfőn valamiből felelnem kell. Nem volt időm játszani, barátokra, szórakozni. Tanultam, vagy tanulmányi versenyekre jártam. Ebből állt az életem. Aztán, amikor már egyetemre mehettem volna, ahol végre értelmet nyert volna a sok ...