Sokan vágyunk az őszinteségre! Szeretnénk őszinték lenni, és szeretnénk, ha velünk is őszinték lennének az emberek. Aztán valahogy mégsem sikerül. Nem merem elmondani, nehogy megbántsam, nem tudom, hogyan kezdhetném el... stb. stb. és csak gyártjuk a kifogásokat önmagunk felé... miért nem ezt tesszük?

15 évig éltem hazugságban. Hazudtam önmagamnak, a világnak. Amikor végre kiléptem a régi életemből, elhatároztam soha többé nem fogom ezt tenni. Kivel is kezdhetném az őszinteséget, ha nem önmagammal. Aztán folytattam a sort, és mindenkivel megpróbáltam, megpróbálok a lehető legőszintébb lenni. 

Van, amikor nem sikerül "szerencsésen" tálalni. Volt, hogy egy kedves barátom meg is jegyezte: "Túl szigorú vagy velem!" Igen... sajnos ...

Fáradt voltam, nagyon. Elvesztem a rohanásban, elvesztem az életemben. Bármennyire is szerettem volna, nem tudtam utolérni magam. Úszott a lakásom, úszott az életem. Napok óta hajnali kettő óra felé hajtom álomra a fejem, és már hajnalban kezdetét veszi a nap. Pihenni szerettem volna... aludni... elfelejteni az elmúlt napok eseményeit, kitörölni az emlékeimből. Aludni akartam, hátha arra ébredek, hogy minden csak egy rossz álom volt, és az életem folytatódik tovább, mintha az elmúlt napok meg sem történtek volna. Lómentés, aggódás, kutyus műtét.... mindemellett több munkahelyen is helyt állni. Szeretem csinálni mindazt, amit teszek, de most azt éreztem, túl vállaltam magam. 

A műtét után vissza kellett vigyem a kiskutyám kontrollra. ...

Esős borongós nap volt. Minden olyan nehezen sikerült ezen a napon. De nem keseredtem el, engem az ilyen dolgok nem szoktak hátráltatni. Tettem a dolgom, ahogyan a napsütésben, a hóban, a szélben. A munkám végeztével egy nagyon kedves barátommal megbeszéltünk egy vaníliás kávé partit. Ha sok szép és jó dolog történik akkor azt mindig megünneplem egy vaníliás kávéval egy kedves barát társaságában. Midőn még akadt elintézni valóm, a találkát  a "központba" szerveztük. Ez az a hely, ahol minden összefut. Az élet javarészt itt zajlik. Itt minden van, aminek lennie kell. Posta,bankok, piac, buszvégállomás... minden, olyan, mint egy nagy város kicsiben.

Beugrottam a dohányboltba. Igen, már ezerszer gondoltam rá, hogy le kellene szokjak, ...

Ültek a padon. Fogták egymás kézét. Olyan szeretettel néztek egymásra, amely még az én szívemet is örömmel töltötte el. Már messziről látni lehetett a mosolyukat. Rendben volt közöttük, és körülöttük minden. Jó volt látni őket, jó volt részese lenni ennek a pillanatnak. Amikor észrevettek,  intettek nekem, hogy csatlakozzam hozzájuk. Szívesen tettem. Nem olyan régen ismerem őket, mégis olyan közel kerültek a szívemhez. Szerettem őket. Szerettem, ahogyan élték az életüket, a szeretetet amely áradt a lényükből, a kiegyensúlyozottságukat. Szerettem őket úgy ahogy vannak, őszintén, tisztán. 

"Ennek a padnak története van ám kedvesem!" -fordult felém az úr. "Még hozzá micsoda története!" -mosolygott. Meleg mosolyával a ...

 Arra az elhatározásra jutott, hogy megtanít táncolni. Sosem táncoltam, sosem tanultam, és soha nem is éreztem, hogy hiányzik ez az életemből. De amit ő egyszer a fejébe vesz, azt véghez is viszi. És mindezt olyan szeretettel, hogy nekem nincs erőm meggátolni ebben. Amióta végre képes vagyok mozogni, még valahol vágytam is rá. Szerinte a tánc maga a csoda. A táncban benne van minden, ami egy férfi és egy nő közötti kapcsolatról szól. Minden. A tánc harmónia, boldogság, összhang, tisztelet, vágy, hit, szépség, tökéletesség. 

Este még eljött hozzám. Nem egyedül volt, édesapja kísérte. Dolgoznom kellett, így lemondtam az első tervezett táncórát. Nevetett. "Ugye nem gondolod, hogy ennyivel megúszod?" - kérdezte tőlem. Nem rég ...

Napok óta fájt a hátam, a csípőm, és az összes izmom... mind egyszerre és külön külön is. Nem tudtam, hogy a lelkem mit is akar nekem ennyire de ennyire jelezni? Mi az, ami ennyire bántja? Mi az, amiről azt hiszi, csak így tudja elmondani nekem? Megelégeltem. Megelégeltem, hogy nem vagyok képes egy normális mozdulatra, megelégeltem, hogy fájdalomcsillapító nélkül képtelen voltam megmozdulni. Felhívtam egy masszőrt. Ideje rendbe tenni a testem, és rendbe tenni a lelkem. Lepihentem. Nem tudtam mást tenni. Bármennyire is felhalmozódtak a teendőim, a testem nem volt hajlandó engedelmeskedni akaratomnak. 

Csengett a telefonom. Egy nagyon kedves barátom érdeklődött hogylétem felől. Úgy érezte, bármennyire is tiltakozom, ideje, hogy ...

Vannak napok, amikor minden olyan nehéz. Fáradtnak éreztem magam. Nem csak a testem, a lelkem is mérhetetlen fáradtságot érzett. Talán az elmúlt pár hét betegségei, amelyek miatt ezt éreztem? Vagy talán néha az életünkben le kell üljünk egy kicsit, és megpihenni? Akkor is, ha látszólag nem is fáradtunk el? Talán túl sok minden történt velem az elmúlt időkben, és a lelkem és a testem összefogva jelezték, ideje, hogy ne tegyek semmi mást, csak pihenjek. Ha akartam volna, se tehettem volna másként. 

Elfáradtam. A csodákkal, és megoldandó feladatokkal teli életem közepén egyszer csak azt éreztem, nem bírom tovább. Meg kell álljak, mert már a testem is jelezte, túlhajtottam magam. Bármennyire is akartam folytatni mindent, mint annak ...

Telnek a napok. Látszólag nem történik semmi, miközben mélyen a felszín alatt dolgoznak az energiák, dolgozik az élet. Szépen a tél tavaszra fordult, magával hozva sok sok napfényt. Szinte egyik pillanatról a másikra virágba borultak a fák. Minden olyan csodaszép lett! Kezdetét vette valami, kezdetét vette az élet, hosszú téli pihenője után.

Csak ültem a szobámban, nem tettem semmit. Végre egy kicsit lepihentem. Megfáztam, és ez a megfázás kellőképpen gondoskodik arról, hogy a komfort érzetem ne legyen túlságosan jó. Csak feküdtem, és nem gondoltam semmire. Végre kiürült az elmém, ha másra nem, hát erre tökéletesen jó ez a megfázás. Hirtelen eltűnt minden olyan megoldandó feladatom, amelyen azért néha rágódom. Képtelen voltam ...

Van egy életem, egy életünk. Kislányommal kéz a kézben megyünk az úton. Néha összeveszünk, néha nem beszélünk, de a kettőnk között lévő szeretet átsegít bennünket a nehézségeken, a megoldandó feladatainkon. Tudatosan megpróbálom kizárni az életünkből a világban történő rengeteg rosszat. Nem kell, hogy begyűrűzzön a világunkba, bár nem dughatom a fejem a homokba. Ezért vannak dolgok, amelyekről beszélnünk kell, még akkor is, ha közben sírok, potyognak a könnyeim. Mert a világban történnek olyan események, amelyekről nem hallgathatok, bármennyire is szeretnék. 

Gyermek halál. Történjék bárkivel, az emberben mindig marad egy üresség, marad egy seb. Miért? Miért mennek el gyermekek olyan fiatalon, hiszen még el sem ...

Kezdődött a nap. A szokásos mondhatni rutinnal. Már a reggel éreztette velünk a napsugarak melegét. Vártam ezt a napot, mint ahogyan manapság már minden reggelt, és éjjelt várok az életemben. Mosolyogtam. A friss kávé illata belengte az otthonom. Békében, a lehető legnagyobb békességben fogyasztottam el eme nedűt, hogy aztán minden energiámat belefektetve nekiindulhassak a létezésnek. Gyermeket kitéve az iskolánál, folytattam utam. Vásárolnom kellett. A közeli piacra járok, ahol már ismerek minden árust, és ők is engem. Családias a hangulat, még akkor is, amikor tömeg hömpölyög az amúgy nyugodt piacocska árusainál. A parkoló a tetőtérben van. Mindig lépcsővel közelítem meg az eladóteret, most mégis a lifthez mentem. Működött. ...