Sokakban él egy kép, milyen is egy tökéletes édesanya, feleség, háziasszony. Milyen egy tökéletes ház, udvar, milyen egy tökéletes élet. De ki az, vagy kik azok, akiktől ez a kép elindult? Vagy miért is kellene nekünk megfelelni egy olyan "tökéletes" életnek, amely talán sosem létezett, mindig csak elképzelés volt? És egyáltalán, mit nevezünk tökéletesnek?

Élem az életem. Édesanya vagyok, vezetem a háztartást, rendezem a kertet. Akár tökéletes is lehetne. Édesanya vagyok! Sosem drámaként éltem meg az édesanyaságot! Sosem hittem, hogy nekem bármiről le kellene mondanom, azért mert egy drága lélek engem választott, hogy mellettem nevelődhessen fel, indulhasson el földi élete útján. Sőt! Nekem Ő adott erőt, hogy a ...

Vannak napok, amelyek különösen kedvesek a számomra. Minden nap megpróbálom tudatosan a szépet keresni, a kevésbé szép pillanatokból is kihozni a legjobbat, és vannak napok, amikor Isten, Sors, Univerzum, Angyalok, nevezzük Őket bárminek tálcán kínálják fel a számomra a csodát, a csodákat. Már hagyom, hogy sodródjak oda, ahová vezetni akarnak. Már figyelem a megérzéseimet, a jeleket, hogy tudjam, mikor és min kell változtatnom. Már tudom, ha mennem kell valahonnan, az csak azért van, mert egy sokkal szebb dolog vár rám, mint ahogyan azt is tudom, vannak helyzetek, amikor nem tehetek mást... elengedek. Elengedek embereket, lelkeket, élethelyzeteket, és nem azon kesergek, hogy miért csak ennyi jutott nekem, hanem hálás vagyok, amiért az életem ...

Elmentem a gyermekemért az iskolába. Végre véget ér itthon a csend. Amikor Ő hazaér, akkor a lakás megtelik élettel, megtelik nevetéssel. Akkor minden olyan más. Minden olyan "boldog".

Lovagolni mentünk. Most már ketten. Anya és lánya együtt tanuljuk a lovaglás tudományát. Szeretek vele, és szeretek tőle tanulni. Szeretem, hogy tudunk beszélgetni, szeretem, hogy a közös ebédet piknikezve fogyasztjuk el a szobájában ülve, szeretem, hogy nincsenek szabályaink, szeretem, hogy nálunk semmi nem olyan, mint oly sokaknál, szeretem, hogy nem kell büntetni, szidni, veszekedni. Mert megy az életünk a maga csodás kis medrében, viták, veszekedések, érzelmi zsarolások nélkül. Itt vagyunk egymásnak, Ő tudja, hogy mindig számíthat rám, mint ahogyan én ...

Reggel kiugrottam az ágyból. Mindig kiugrok az ágyból. Egy órával korábban ébreszt a telefonom, addig kérek még öt percet... meg még öt percet... amíg nagy kapkodás lesz az ébredésem. Kiugrottam, megszédültem. Kicsit furcsálltam eme tettem, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Aztán amíg ültem kis székemen, és próbáltam a reggeli kávémat elfogyasztani, megint éreztem... olyan, mintha szédülnék... pedig nem is ugráltam... Nem érdekelt, nem vettem róla tudomást.... az a biztos... Elindultunk az iskolába gyermekemmel... folyamatosan éreztem, hogy valami nagyon nem olyan, mint egyébként szokott lenni... olyan érzésem volt, mintha felhőkön lépkednék. Még elmentem elintéztem a dolgaimat. Elfáradtam. Alig egy órát voltam ...

Mindig furcsa kapcsolat volt köztem és a szüleim között. Édesanyámmal hosszú hosszú évek óta nem beszélünk. Nem érzek iránta haragot, semmit nem érzek iránta. Néha felhívom. Mert azért érdekel mi van vele, de útjaink elváltak, és egyenlőre úgy hozta a sors, hogy még nincs itt az ideje, hogy felelevenítsük az anya lánya kapcsolatot. Nem bánt. Elfogadom ezt az élettől, sorstól, és teljesen feleslegesnek érezném a drámákat. Nem beszélünk egymással, és ennyi. Harag, gyűlölet, megvetés nélkül, anélkül, hogy vádolnám őt vagy magamat. Szeretetet érzek iránta, semmi mást. 

Édesapámmal más a helyzet. Ő valahogy fontosnak érezte, hogy együtt tartsa a családot. Fontosnak érezte, hogy ott legyünk vele, körülötte. Közös nagy ...

Azért kaptuk az életet, hogy szeressük! Azért születtünk le a Földre, hogy felfedezhessük mindazt a csodát, amit tartogat számunkra a lét. Azért születtünk, hogy a rossz dolgok mögött felfedezzük a szépséget, azért élünk, hogy a szerencsétlen helyzetek mögött megbúvó hétköznapi álom pillanatokat, megéljük, átéljük. És azért születtünk le a Földre, hogy bízzunk az égiek vezettetésében, hogy tudjuk azt, minden nap kezdődik valami... valami új... valami szép! Azért születtünk, hogy álmodjunk, és engedjük, hogy megvalósuljanak az álmaink. Mert az élet szépségei mindenki számára elérhetőek, csak észre kell vegyük azokat.

Május. Ébredezik a természet, és vele együtt ébredezünk mi emberek is. Az időjárás már ...

Hosszú hosszú ideig nem voltak álmaim. Nem álmodoztam. Csak túlélni szerettem volna a napokat. Erről szólt az életem. Aztán egy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy kezembe veszem az irányítást, és újra teremtem önmagam, új alapokra helyezem az életem. Sokszor vissza fordultam volna, mert megijesztett az új, megijesztett az ismeretlen. Nem tudtam, meglelem-e magam abban a világban, amiről semmit sem tudok. Nem tudtam, képes leszek e alkalmazkodni valamihez, amit még nem ismertem. És nem tudtam, hogy ha megismerem a valódi önmagam, az tetszeni fog e nekem.

Nem tudtam ki vagyok. Talán nem is voltam. De létezni szerettem volna. Megélni az életet, felfedezni a csodáit, megismerni mindent, ami eddig rejtve volt előttem. És látni kezdtem az élet ...

Mindannyian hallottunk a nepáli földrengésről. Ezen hírek nem szoktak mélyen megérinteni. Kérem a Szellemet segítse az ott lévőeket, és átengedem, elengedem a történteket. A Nepálban történtekkel nem tudtam ezt tenni. Hallgattam a híreket a rádióban, és azt vettem észre folynak a könnyeim. Nem szoktam sírni. Örömömben legördül egy egy könnycsepp arcomon, de nem jellemző rám, hogy sírok. Már nem is tudom, mikor sírtam utoljára azért, mert fájt valami, mert bántott valami. Most mégis azt vettem észre, sírok! Szinte láttam magam előtt a katasztrófa képeit. Azt éreztem segítenem kell! Nem tudtam, hogy hogyan tehetem meg, de segíteni szerettem volna. Haza érvén neki álltam megszervezni, hogy kijuthassak Nepálba, hogy ott lehessek, ahol ...

Sosem nézem a híreket. Szeretném kizárni a külvilágot, és nem szeretném, ha a média befolyásolna. Ezért inkább elkerülöm annak lehetőségét is, hogy megtegyék ezt velem.

A Nepálban történt események azonban mélyen megérintettek. Mondhatnánk messze van. Igen... messze... mégis több ezer ember halála felett nem tudok átlépni. Hallgattam a híreket. Több, mint négyezer áldozat, de a miniszterelnök szerint a halottak száma elérheti a tízezret. És ezen lelkek "csak" azok... és ez most nagyon idézőjelben..... akik már távoztak a Földről. Hányan várják élve, hogy kimentsék őket a romok alól. Hányan maradtak otthon, család, nélkül? Hány gyermek maradt árván? Belegondolni sem merek. Valamiért nagyon mélyen megérintett. Nagyon ...

Akik ismernek tudják, sosem búcsúzom. A búcsú valaminek a végleges lezárása, és sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Mikor fogják útjaink ismét keresztezni egymást. Sosem búcsúzom. Mert sosem szomorkodom amiatt, hogy valami véget ért, hanem mindig örülök az újnak, amely kezdetét veszi. Sosem búcsúzom. De veled kivételt teszek Drága Tanítóm.

Köszönöm, hogy megismerhettelek. Köszönöm, hogy megtanítottad nekem a bizalmat, megtanítottad nekem a szeretetet, köszönöm, hogy megtanítottál annyi mindenre. Nem régóta ismerlek, mégis rövid ismeretségünk alatt többet kaptam tőled, mint némely embertől. Nagy tanítóm voltál. De megtanítottál már mindenre, amire megtaníthattál, és eljött az ideje, hogy menjek tovább az utamon, immáron ...