Midőn sikeresen elkészült a gyönyörű fánk, az egyik kutyánk kiszabadult a boa fogságából, a másikból ezer meg egy bogáncsot kiszedtem, gondoltam egy kávét, és egy cigit megérdemlek. Lassan ideje lett volna indulni édesapámhoz, akinél már évek óta összegyűlik a család, de egy ilyen ébresztő után szükségét éreztem öt perc szünetnek. Addig megkértem a gyermekem, hogy kezdjen el felöltözni, és tegye meg nekem, hogy a fésülködést is megejti. "Na az érdekes lesz!" mondta nekem. Kérdeztem tőle, hogy miért is? Mert két napja nem fésülködött. Hát igen... iskola szünetekben, vagy olyan napokon, amikor nem megyünk sehova, ezt a lépést ki szoktuk hagyni az életünkből... időnként akkor is kihagyjuk, ha megyünk valahova... a sapka nagy ...

Az ünnepi készülődés varázsát megemeli, ha van egy gyermeked. Este megegyeztünk, hogy kilenckor felébreszthet, egyszem, kedvenc magzatom, és akkor közösen nekiállunk feldíszíteni a fát. Már nagyon vártam én is eme varázslatos pillanatot.

Hajnali hatkor éktelen macskanyávogásra ébredtem. Kedvenc szürke bundásomon hatalmat vett a szabadság vágya, és ki szeretett volna jutni a szabadba, amelynek ily módon adott hangot. Öt percig bírtam hallgatni. Kikeltem az ágyból. Erősen szerettem volna elkerülni, hogy gyermekem is felébredjen, és ezáltal kezdetét vegye a nap, ily korán. De elkéstem. Mire a macskával a bejárati, jelen esetben kijárati ajtóhoz értünk, addigra kicsiny gyermekem is előjött szobájából. Szerencsére megbírtam győzni, ...

Nálunk nincs mézeskalács illat karácsonykor, nincs töltött káposzta, még csak halászlé sem. Viszont van, nyugalom, béke és szeretet, mint ahogyan az év többi napján is. Nálam nincs "szokásos" nagytakarítás. Semmi nincs, ami egy átlagcsaládban. Nem költök vagyonokat ajándékokra.... és hitelre sem veszek semmit, csupán azért, mert karácsony van. Egyetlen dolog, ami nélkül a karácsony elképzelhetetlen nálunk is...a Karácsonyfa. Izgatottan várom már én is a holnap reggelt, amikor végre díszbe öltöztethetjük, kicsiny műfenyőnket. Szívem szerint már ma megtettem volna ezt, nagyon nehéz volt visszatartani magam eme tettemtől.

Gyerekkorom másról sem szólt, mint a nagy karácsonyi veszekedésekről. Sosem értettem, hogy az az égősor, ...

Gyerekként érezhettem már, hogy van valaki, vagy valami, aki körül ölel bennünket és segít. De mindig én voltam a furcsa gyerek. Az állatokat nagyon szerettem, legjobb barátom Dezső a krumplibogár volt, és Picúr a kutya. Olyan érzésem volt, mintha beszélnének hozzám. Nem a hangjukat hallottam, hanem rájuk néztem, és elképzeltem, hogy mit is mondhatnak... és nagyon megértettem velük magam-. Az emberekkel nem találtam az összhangot, de az állatok adtak nekem annyi szertetett, amire szükségem volt ahhoz hogy túléljem. És vidéki gyerekként egyébként sem lett volna más választásom. Hat évesként már disznókat, és csirkéket kellett etessünk, reggel iskola előtt felkelni, hogy még elmehessünk a boltba, és a kis bárányokat ...

Gyerekkorom óta tudtam, éreztem, hogy valaki nagyon rendezi az életem, hogy mindig akkor és úgy történik minden ahogyan kell. Persze ez a dolgok megtörténtekor nem tudatosult bennem, csak később kaptam magyarázatot nagyon sok mindenre... de valahol mindig éreztem, hogy valaki irányít és segít.
 
Dédi mamám hívő katolikus volt. Nagyon hívő, és nagyon katolikus... ezért pici gyerekként is már belém táplálta, hogy vigyázzak hogyan élek, mert a pokolra jutok, és Isten meg fog büntetni, ha rosszul cselekszem. És én ezt is elhittem. Ezért már gyerekkorom óta rettegtem istentől, és féltem a haragjától. És nagyon féltem... és ezáltal már gyerekkoromban elkezdődött a személyiségem és a lelkem háttérebe szorítása, hogy nehogy olyat ...

Sokan azt gondolják, hogy falakat építettem magam köré, amelyeken nehéz, vagy szinte lehetetlen átjutni. A régi életemben azt mondtam volna, hogy mert nem bízok az emberekben... az új életemben már úgy fogalmazok... nem bíztam magamban.. és azt hittem ezek a falak képesek lesznek arra, amire én nem... megvédeni bennünket, mindentől, és mindenkitől. Aztán, 2014 január 18.-án gyökeres fordulóponthoz ért az életem. Nem 180 fokot változott, hanem 1500 fokos fordulattal éltük tovább a mindennapjainkat. És azt vettem észre, hogy ezen a falon egyre többen jutnak át. Volt, aki csak ideig óráig volt az éltem része, de volt, aki átjutva ezen akadályon, számomra észrevétlenül vált a mindennapi életem fontos részévé....

Megismerkedésünk ...

Életem minden pillanatát végig kísérték a lovak. Gyerekkoromban falun még nagyon sok lovaskocsi járt akkoriban. Akinek lova volt "nagy" embernek számított a faluban. Felnőttként csak annyit éreztem a lovakkal kapcsolatban, hogy hatalmasak...félelemmel teli csodálat volt ez feléjük. Gyermekem születése után kerültem közelebb ismét a lovakhoz, általa. Nagyok voltak nekem, túl nagyok, és nem éreztem a biztonságot, mert abban a hitben voltam, hogy bármikor megrúghat, megharaphat, ledobhat, és minden egyéb. Ugyanakkor a pici gyermekemet a lovak tanították meg járni, a lovakkal fejlesztődött az egyensúlyérzéke... élete első három évének nagy pillanatai a lovakhoz kötődnek. Emlékszem, még pelenkás volt, egy lovastanyán voltunk. Szimó a ...

Balázs szerint ideje megtanuljam, hogy magammal szembe, ne támasszak túl nagy követelményeket. Egy hónapja tanulok lovagolni, próbálom elsajátítani a lóval való bánás művészetét. Sosem hittem, hogy ez művészet. De meg kellett tanuljam, hogy az. A filmekben oly egyszerűnek és könnyűnek tűnik ez az egész. A valóságban iszonyatosan nagy munka. Basát kaptam ma. Balázs boldogan mondja, hogy legalább segítek neki összeszedni a lovat, mert napok óta csak óvódások ültek rajta, és Bas án most elhatalmasodott, " az azt csinálok, amit akarok életérzés". Hát... ennyi lovas múlttal a hátam mögött? tettem fel a kérdést magamban, aztán úgy voltam vele: "Akkor hajrá! Csináljuk!" Totális katasztrófába torkollott. Basa és én egyáltalán nem ...

 Szeretem a spontaneitást. Amikor érkezik egy sugallat, egy gondolat, és azonnal cselekszem. Amikor nem dédelgetek valamit hosszú hónapokon keresztül, hanem egyik pillanatról a másikra megvalósul az, amiről egy nappal előtte még azt sem hittem, hogy szeretném. 

Szeretek emberekkel találkozni, beszélgetni. Általában ilyenkor az történik, hogy én hallgatom őket, ők pedig csak mesélnek és mesélnek. Az életükről, a döntéseikről, azok következményeiről. Tudják, hogy már nem számít, mégis ülnek mellettem, és mesélnek... én pedig hallgatok. Hallgatom az életük történetét, és néha olyan, mintha  a saját életemben sétálnék kívülállóként. Annyi szép és sokszor fájdalmas történetet hallhattam már, mégis minden egyes újabb ...