Napok óta őrlődtem, kételyek voltak bennem. Odáig jutottam, hogy már azt gondoltam szar anya vagyok. Elcsesztem. Én... senki más. Hiszen Ő egy az egyben az én nevelésem. Évek óta egyedül vagyok vele, az édesapja már régóta nem része az életünknek, se nagymamák, nagypapa ugyan van, de ő aztán…

 Csendes békés nap végére érünk lassan. Itthon vagyunk, együtt.. én és a gyerekek. Jókat beszélgetünk, játszunk, hallom a kacagásukat, néha készítenek maguknak egy egy csésze kakaót. Szeretem hallani, amikor nevetnek. Közeledik halottak napja, és ilyenkor minden olyan búskomor lesz. Mintha lehetne…

 Néztem utánad. Néztem, ahogyan távolodsz... tőlem... egyre messzebb és messzebbre jutsz... és én csak álltam a semmi közepén és néztelek. És nem tettem, nem tehettem semmit. Csak néztem, ahogyan elmész.... Annyi mindent szerettem volna az életemben... és annyi mindent nem, amelyet aztán mégis…

 Egy szokásos hétköznap reggel. Korai ébredés. Még sötét van. Nézem az ablakból az ébredező utcát. A szomszédom már indul dolgozni. Beteszem a tejet a mikróba melegedni. Elkészítem a kávémat. Már nem iszom napi öt hat kávét, de a reggeleimhez még hozzátartozik a frissen főtt, gőzölgő kávé illata.…

  A csontomig hatol a jeges szél. "Már megint nem készültem fel eléggé." Morgok magamban, magamnak. Most nagyon vágyom a meleg otthonomba... nagyon. Későre jár, hosszú nap ér talán nem is oly soká véget. Fázom... nagyon... egész nap fáztam. Hideg van... haza szeretnék menni, ahol már vár a jó meleg…

Vezetek. Némán. Most még a gondolataim is elhalkultak. Nézem az utakat, ahogyan a szél beterítette falevelekkel azokat. És azon gondolkodom, milyen észrevétlenül érkezett meg az ősz. Szépen, halkan. Az egyik pillanatban még nyár volt, ezer ágra sütött a nap, a következő napon már az időjárás is…

 Nem tudom társadalmi jelenség-e, nem tudom, hogy ez vajon csak ránk magyarokra jellemző-e... semmit nem tudok. Annyit érzek, hogy fáj a szívem, és a lelkem. Mert a tapasztalások, amelyeken most ismét keresztül megyek fájnak, és feltépik a régi sebeket. Életem folyamán nagyon kevésszer érezhettem…

 A hétköznap a piacokon mindig rejteget valami bájt, szépséget. Ilyenkor nincsenek tömött sorok, ideges emberek. Meghallgathatsz a zöldségesnél állás közben egy két receptet, akár le is írhatod, hiszen mindenki így cselekszik a sorban, beszélgethetsz az előtted állóval, aki azért vesz piros színű…

 Beköszöntött az ősz... elkezdődött az iskola. És elkezdődtek a rutinszerű hétköznapok. A korán kelés, a kötött programok... mindaz, amitől, ha csak pár hónap erejéig is, de megszabadulhattunk. Élvezve a szabadságot, az "azt csinálok, amit akarok" életérzést. Ennek most vége. Ha van kedvünk, ha…

Rohan a világ. Rohan az idő. És a rohanó világunkban a rohanó idő alatt nincs időnk semmire. Sem magunkra, sem másokra. Még észre sem vesszük, és már megint hétvége... majd egy újabb szempillantás, és már ennek is vége... Az idő csak rohan... pedig néha annyira szeretném visszafordítani. Még egy…