Késő délután van, csak ülök a semmi közepén, és nézem a hatalmas legelőn a lovakat. Békések, nyugodtak. Feltöltődöm, és végtelen hálát érzek, mindenért. Hosszú hetek, hosszú napok vannak a hátam mögött. Most mégsem érzem a fáradtságot. Semmit nem érzek. Csak hálát. Nézem eme gyönyörű állatokat, és…

Ül velem szemben egy igazán bátor asszony. Látom a szemében a csillogást, látom az élni akarást. Két évtizeddel ezelőtt közölték vele a diagnózist, ami oly sok embert összetört volna, de ő nem adta fel. Nézem törékeny, vékonyka testét, és azon gondolkodom, honnan ez az erő, ami benne van. Nézem őt,…

Padok. Szeretem a padokat. Annyi történetet meséltek már el nekem emberek padon ülve. És vajon mennyit mesélnének a padok, ha beszélni tudnának. Csak leültem egy kicsit. Szerettem volna a parkban beszívni a levegő esőillatát. Ekkor láttam meg a nénit. Két bottal járt, mégis annyi méltóság volt a…

Csak feltettem a kapucnimat, ráhajtottam a fejem a padra és sírtam. A többiek pedig nevettek.                  Ezekkel a szavakkal ült be az autóba. Csak néztem rá, és én is sírtam. Valaki azt mondta neki, tudja-e, hogy ő és én nem vagyunk egy család, mert a család az, ahol van apuka, meg…

Vannak álmaink, vannak félelmeink. Sokszor kétségbeesve ragaszkodunk álmainkhoz, és azok beteljesüléséhez, még akkor is, ha félő, csak önmagunkat áltatjuk ezen a téren . Van, hogy évek telnek el, és nem jutunk semmire. De bennünk, ott a szívünkben mégis marad valami, valami, ami minden nap azt…

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Antoine de Saint-Exupéry.  Csak állok az életemben és nézem azt a csodát, amiben részem lehet. És közben azon gondolkodom, hogy életünk lapjai, hogyan is állnak össze egy gyönyörű történetté. Vannak fejezetek, amelyek…

 Nézem őt. Már nem csillog a szeme. Ahogy nézem arcát, amelyen az elmúlt évek nyomott hagytak, csak azt érzem, feladta. Ő már feladta. Ő úgy érzi, nincs miért álmodni. Megkeseredett. Elkeseredett. Megszorítom a kezét, és elindulunk a nagy utazásra. Visszamegyünk gyermekkorunk helyszínére.…

 Nézem az arcomat. Fáradtnak tűnök, fáradt vagyok. Nézem a szemem alatti ráncokat. Megöregedtem. Észrevétlenül elszálltak az évek. És én elfáradtam. Belefáradtam.  Belefáradtam a 15 év házasságba, az abból való menekülésbe, a mindent hátrahagyásba, az elölről kezdésbe.  Elfáradtam. Elfáradtam az…

 Búcsú nélkül szoktam elmenni. Ha érzem, hogy mennem kell, akkor minek búcsúzni? A búcsú mindent véglegessé tesz, valamit lezár. Nem búcsúzom. Mint ahogyan soha nem nézek vissza. Mert attól félek, akkor nem lesz erőm menni. Hirtelen eszembe jutnak az emlékek, a közös pillanatok, és akkor már nem…

 Állok az ajtóban. Kopognom kellene. Bekopogni és bebocsájtást nyerni. A percek óráknak tűnnek. Emelem a karom. Kopognom kellene. Csak állok ott az ajtóban, állok ott az ajtódban, és azt érzem, kopognom kellene. Még sincs erőm hozzá. Várok. Talán a megfelelő pillanatra, talán arra, hogy megérezd itt…