Telnek a napok csendesen. Az elmúlt időszakban megtapasztalhattam.... megint,... milyen az, amikor az ember közel kerül ahhoz, hogy elveszítsen valamit, ami fontos neki. Hosszú hosszú időn keresztül természetes volt, hogy van. Ugyan gondosan ápoltam, de nem gondoltam, hogy elveszíthetem. Aztán egy kései telefonhívás hirtelen a bizonyosságot bizonytalanra, a biztonságot félelemre, a nyugalmat aggódásra változtatta. És a legrosszabb az egészben, hogy én tehetetlenül álltam, állok az események sodrásában, és csak reménykedni tudok, hogy helyreáll a rend. Amit megtehettem, megtettem. A dolgok alakulása nem rajtam múlik. És én csak állok a viharban az életemben, és csak remélhetem, hogy megint kisüt a nap, és megint minden olyan természetes lett, ...

 Vannak napok, amikor a csend telepszik a létezésre. És ez olyan jól eső csend. Amikor látszólag nem történik semmi, béke és nyugalom van, miközben a mélyben dolgoznak az erők az energiák egy szebb élet megteremtésének reményén. Lassan visszatér minden a megszokott kerékvágásba. Kezdetét vették a mindennapok, a korai ébredés, a munka, a megbeszélések, minden megint olyan természetes. 

Sietek, még sok tenni valóm van. Berohanok bevásárolni, de a parkolóban még telefonálok egyet. Állok a hidegben. Most jól esik a hideg. Az éjszakai havazásnak köszönhetően minden olyan csodaszép, hófehérbe öltözött a táj, egy kicsi melegséget csempészve ezzel a szívekbe. Nézek egy idős hölgyet. Ül az autójában, és látszik az arcán az ...

 Csontomig hatol a hideg. Felhúzom a kabátomat, a kesztyűmet. Rohanok a dolgomra. Amikor hallottam a rádióban, hogy rég nem látott hideg érkezik hazánkba, úgy gondoltam, én bizony bevásárolok úgy, hogy a hétvégén ki se kelljen mozduljak meleg otthonom biztonságot nyújtó falai közül. 

Későn ébredek. Hallom, ahogyan bekapcsol a cirkó. Szinte megállás nélkül megy. Hálát adok az égnek, amiért van fűtésem, van fűtésünk, és hálát adok, amiért a gázszámlát is ki tudom fizetni. Cseng a telefonom. Régen látott szám a kijelzőn. Barátok vagyunk, de annyira elfoglal bennünket saját világunk, hogy már rég nem beszéltünk. Édesapja halála óta ő még inkább bezárkózott, én pedig nem akartam őt zavarni. Tudja, ha szüksége van rám, ...

 Halál... nem lehet kijátszani, nem lehet vele alkudni... egyszer csak egy váratlan pillanatban bekopog az ajtón, és már be is sétált. ÉS csak azt vesszük észre, az egyik pillanatban még minden rendben volt... a következőben pedig megváltozott minden....

Elmúlás... aki megszületik, az előbb vagy utóbb meg is hal.... mégis olyan nehéz elfogadni.

A halál elmegy és hátrahagyja maga után a kérdéseket, a kétségbeesést...

Elseje volt. Békében teltek az ünnepek, békében telt a szilveszter. Azon a délutánon már nehezen vette a levegőt, és remegett. Elrohantunk vele az orvoshoz. Ott kellett őt hagyni. Este tízre mentem érte. Még mindig zihált, még mindig nehezen vette a levegőt. Abban bíztam, mire visszamegyek érte már minden rendben lesz. ...

  Bevásárolni indulok. Végre egy kicsit kimozdulok. Azon gondolkodom, hogy mennyire is vártuk a karácsonyt, és már tova is szállt. ÉS hamarosan beköszönt szilveszter éjszakája is, hogy aztán újult erővel vethessük bele magunkat a mindennapokba. Szeretem a mindennapokat, mint ahogyan az összes napot szeretem. Szeretek sokáig pihenni, nevetni a gyermekekkel, reggelit, ebédet, vacsorát készíteni. Szilvás gombócot kértek. Behajtok a parkolóba. Lelek egy szabad helyet. Komótosan leparkolok... nem rohanok sehová... hová is sietnék? Elindulok befelé az üzletbe, még átgondolom, mit is kell vennem. 

A szemem sarkából megpillantok egy hölgyet... fáradtnak tűnik, és végtelenül szomorúnak. Megyek tovább, nem az én dolgom. Gyorsan bedobom a kosárba, ...

 Közeledik a szenteste. Már minden készen várja, hogy elérkezzen az évnek azon három napja, amelyet oly lelkesen vártunk. Béke van, nyugalom, és végre meggyógyultunk. Mi többet is kívánhatnánk? Évek óta műfenyőm van. Kettő is. Valahogy ez lett a mi saját kis karácsonyi hagyományunk. Egy fenyő a lányom szobájában, egy pedig az enyémben. Haza felé tartok. Még átgondolom, kell-e valamit vásároljak, hogy szenteste napja már békében teljen, készülve az ünnepi ebéddel, miközben már állnak a gyönyörűen feldíszített karácsonyfák. 

Az utak mentén fenyőárusok mindenütt. Az egyiknél megpillantok egy labdás kis árva fát. Szinte kiabál felém, hogy vigyem haza. Nem szeretnék fát venni, műfenyőm van. De ennek van labdája, vagyis ki ...

 Lassan megérkezik a karácsony. Hétfő van. Elrohanok a piacra. A hentessel, a zöldségessel, már múlt héten megbeszéltem mire lesz szükségem még az ünnepek előtt, gondosan figyelve arra, hogy a végső rohamot megússzam. Hús, zöldségek, gyümölcsök, tojás, savanyúság... ezen dolgok szerepeltek a listámon.

Bár a hétfő ezen a piacon mindig csendes, most azért nagyon is érzékelni lehet, hogy ünnep közeledik. Tömeg mindenfelé. Ahogy  sétálok a tetőtéri parkolóból figyelem a tömeget. Olyan nyugodt, békés... nyoma sincs idegeskedésnek. A legtöbb ember mosolyog. Szeretem a mosolygós embereket. 

A karácsonyi bevásárlásról eddig bennem az a kép élt, hogy mindenütt tömeg, mindenki ideges.... de most vagy ez az év lett más, vagy én... ...

 Sétálunk. Hideg van, de már több, mint egy hete az otthonunkból ki sem tettük a lábunk. Betegek vagyunk. Ma elérkezettnek láttam az időt, ha csak pár percre is, de kimozduljunk. Csodáljuk meg a közelgő karácsony fényeit a környező házakon, és  mélyen szívjuk be a friss levegő illatát. A legnagyszerűbb időpontot választottam. Esni kezdett a hó. Sétáltunk, nézelődtünk, miközben egyre nagyobb szemekben hullott a hó. Közben valamelyik otthonból karácsonyi dalok szűrődtek ki. Tökéletes pillanat volt. Séta a hóesésben, a karácsonyi fények ölelésében, miközben csodás zenék érkeznek a távolból. Csak pár perc volt az egész. Pár perc.. pár tökéletes pillanat. 

Azon gondolkodtam, hogy az elmúlt időben hányan kerestek meg azzal, ...

 Általános iskolában volt egy tanár, Pista bácsi. Bennünket nem tanított, de minden reggel volt valami jó ötlete, hogy mi diákok boldogabban kezdjük a napot az iskolában. Kedvenc játéka volt, hogy elkiáltotta magát, hogy mókus, még mutatott is a fára. Aztán a legtöbb gyerek szintén látta, vagy látni vélte a mókust, sokan még mutogattak is, hogy merre van. Talán második osztályos lehettem. Néztem a kiabáló tömeget, és csak annyit mondtam:"Ti még el is hiszitek, hogy van ott valami? Akkor egy másik tanár odahajolt hozzám, és csak annyit mondott:"Ennek a picikének mindent észre kell venni?" Nem mai történet, mégis élénken él bennem.

A társadalom működésének apró levetülése. Valaki mókust látott, vagy úgy tett, mint aki mókust ...

 Ülünk, nevetünk, játszunk a kutyáinkkal. Erről szólnak az esték. Nem lehetek annyira fáradt, hogy ne legyenek nevetős estéink. Mert kellenek. Mert nem csak engem tölt fel, de a gyermekemet is, az állatainkról már nem is beszélve. Ülünk a feldíszített szobánkban, nevetünk, jól érezzük magunkat. Az utóbbi napok már a várakozásról szólnak. Várjuk a karácsonyt. Ezt a csodálatos ünnepet, amikor három napra a világ egy kicsit szebb lesz, jobb lesz. 

Szeretem a karácsonyt. Voltak nehéz napjaink. Volt idő, amikor oly sok minden jelentett számomra is problémát. Miből lesz fenyőfa, miből veszek ételt, az ajándékokról nem is beszélve. Azóta nem veszek ajándékot senkinek, csak a gyermekemnek. Nálunk a karácsonyok nem szólnak, és nem ...