Rohanok. Próbálom utolérni magam. Elfáradtam, és belefáradtam egy kicsit a létezésembe. Az örök optimista arcom most nem lelem. Reggel felébredek, dolgozom, kitakarítom a házat... ezek voltak a tervek... de már reggel összeomlott minden. Talán a napok óta tartó rosszkedvem, vagy a sok munka... vagy talán, mert idegeskedem mostanában. Sokat.... összegyűltek a megoldandó feladataim, és, amikor egyen átrágom magam, teremtődik helyette másik kettő. Így, nemhogy egyre kevesebb, egyre több az elintéznivalóm. ÉS rohanok... rohanok... de szélmalomharcot vívok az idővel... és minden egyébbel. Van olyan munkám, amit éjjel eltudok végezni. Amikor már nyugovóra tér a család. De fáradt vagyok. Most képtelen vagyok éjjel dolgozni. Határidős munkám ...

 Végre hétvége. Végre lelkiismeret furdalás nélkül pihenhetek otthonomban, kicsinyke házamban, amit annyira szeretek. Ami annyira én vagyok. Mindig örömmel térek haza. Végre van otthonom, ahol én, a gyermekem, és az állataim is biztonságban vagyunk. Sokáig élveztem ágyam vendégszeretetét. Délre ebédet szerettem volna a családi asztalra. Az elmúlt hét olyannyira eseménydúsra sikeredett, hogy még nem volt időm bevásárolni sem. Hetente egyszer elrohanok egy élelmiszerboltba, ahol próbálok a lehető legrövidebb idő alatt túl lenni az egészen. Nem szeretek sok időt tölteni egy egy ilyen helyen. Mégis hálás vagyok minden ott töltött percért, mert ez azt jelenti a héten is megoldódott, hogy legyen étel a mi, és az állataink tányérján. Nem ...

 Csend van. ÉS most szeretem ezt a csendet. Bár még a délelőtt is gyerekcipőben jár, mégis a csend ölel körbe. Ritkán vannak ilyen pillanatok. Amikor hallgatni lehet a csendet. A gondolataim sem kavarognak. Rend van bennem. Az elmúlt héten végre sikerült megtennem minden olyan dolgot, amelyeket már hetek, hónapok óta csak tolok magam előtt. Minden hétvégén eszembe jutott, hogy ezt és ezt majd meg kell tegyek.... aztán elmaradtak. És engem pedig nyomasztott, hogy a sok elintéznivaló csak gyűlik és gyűlik. Végre lendületet vettem, és egy hét leforgása alatt rendeztem ezen ügyeket. Vagy majdnem mindent. De a legfontosabbak, a nagyon fontosak végre a helyükre kerültek. Én pedig megnyugodtam, megkönnyebbültem. És most hallgatom a csendet... és ...

 Lassan véget ér a nap. A csillagok már világítanak az égen, a hold már magasan jár. Ma végre régóta halogatott dolgaimat véghez vittem. Lenyírtam a füvem, kitakarítottam a lakást. Nyugalom honol az otthonunkban. Béke van. Mindenki nyugovóra tért, csak az éjszaka szokásos neszei törik meg a csendet. Fáradt vagyok, a fizikai testem fáradtságot érez... a lelkem békében van. Mosolygok... mosolygok, pedig sírni szeretnék. Sírni az elmúlt időszakon az életemben, az álmaimon, a csodákon, a fáradtságon, az életen, az életemen. Ahogyan nyírtam a füvem, egyfolytában azon gondolkodtam, hogy mostanában olyan, mintha egy egy megélt csodát, csak kölcsönkapnék. Mintha az enyém lehetne ideig óráig, aztán elveszítem azokat, vagy talán elveszik ...

 Csodás és egyben fárasztó hét van mögöttünk. Együtt vagyunk a gyermekemmel, és a barátnőjével. Mostanában sokszor előfordul, hogy kétgyermekes édesanyává avanzsálódom. Szeretem... bár a lakásunk összképe egy egy ilyen időszak végén leginkább egy katasztrófa sújtotta övezethez hasonlít. 

Számomra a legcsodálatosabb dolog édesanyának lenni. Amikor megtudtam, hogy babát várok minden megváltozott... bennem, körülöttem. Másként kezdtem el látni a világot, az életet. Az első évek nagyon nehezek voltak. Senki nem készített fel, mennyire nehéz is lesz. Mégis visszagondolva gyönyörű idők voltak. Aztán szépen nőtt, okosodott, önállósodott a gyermekem. Az első pillanatoktól fogva tanított ő engem. Igen... ő engem. Láttatok ...

 Ülök az otthonomban. A lányok békésen játszanak. Idilli a hangulat. Az ebéd romjai még az étkezőasztalon, a mosogatógép várja, hogy kipakoljam, és már szeretnék elfoglalni a helyüket a mosogatóban tartózkodó   edények is. Nézem a gyermekemet, és mosolygok. Látom, milyen nagy már, kész hölgy. Csinos. A ruháimban feszít. Videót készítenek, ehhez át kellett öltözzön. Így kellene mindig kinéznie. Nevetek vele, ő mosolyog. Látom rajta, jól érzi magát. A szobájában, mintha Putyin gyakorlatozott volna. De most nem érdekel bennünket a rendrakás. Péntek délután van, együtt lehetünk... és ez a legfontosabb. Szeretem ezt a házat... ez az otthonom.... nekem még nem volt otthonom... házak, lakások voltak, ahol épp menedéket leltem, de ...

  Napok óta próbálom az ügyeimet elintézni, régóta halogatott dolgaim végére pontot tenni. Közben időnként felugrok a világhálóra, és kicsit meglepődve olvasom, hogy emberek és emberek micsoda harcokat vívnak egymással, azt gondolva, hogy, aki hangosabban kiabál, vagy trágárabbul beszél annak van igaza. Olvasom, ahogyan édesanyák esnek édesanyáknak a szülés, a szoptatás , és minden más miatt. 

13 évvel ezelőtt csoda volt, hogy drága gyermekem megfogant. Akkor már egyértelmű volt a számomra, hogy nem lehet gyermekem. Aztán valahogy meghazudtolva a fizikai világot egy csodálatos októberi napon kiderült, egy pici élet fogant meg, egy pici lélek úgy döntött engem választ édesanyjának. Életem csodás időszaka következett, imádtam ...

 Visszatértem az életbe... a saját életembe. Szeretem ezt az életet. Napok óta nem hagy nyugodni egy gondolat. Elmentem orvoshoz. Messziről kerülöm őket, most mégis elmentem. Jól érzem magam, nem ez vezérelt, hogy meglátogassam őt. Mikor megkérdezte hány éves vagyok, akkor szembesültem igazán, hogy nem is oly soká, már 37 éves leszek. 37 éves. Sosem érdekelt a korom. Még a születésnapomat sem ünnepeltem sosem, mert számomra ez nem ünnep. Az orvos reakciója volt az, ami megérintett. "Mit akar maga 37 évesen? " Mi az, hogy mit akarok? Mindenesetre nem sírhelyet váltani, és várni, hogy véget érjen a létezésem. 

Mit akarok 37 évesen? És az orvos mondata hűen tükrözi azt, amit, a mai modern civilizáció gondol a 37 éves nőkről. Mit is ...

 Nézem őket. Lassan elindul a csapat. Fáradt vagyok.... mégsem érzem tehernek ezt az egészet. Szeretek itt lenni, szeretek velük lenni, szeretem hallani, ha nevetnek, és szeretem látni őket, hogy van egy közös szenvedélyük, amely sodorja őket bárhová is az élet, örökre összetartja majd a csapatot. Történjen bármi is, legyenek egymástól bármilyen messze is, mindig lesz bennük egy közös. A lovak szeretete. Így váltak barátokká, így lépkednek egymás mellett életük útján. A jövőt nem tudjuk. De történjen bármi is nekik ott lesznek a közös emlékek, a nagy túrázások, a sok nevetés. ÉS egy életre szóló tanítás: Örökre felelős lettél azért, amit megszelídítettél. 

Nem volt ez mindig így. Nekem sosem jelentettek a lovak ...

 Ömlött az eső. Végeláthatatlanul. Hideg volt. Minden mai tervünket el kellett felejtsük. Későn ébredtünk. Mit csinálhatunk egy ilyen esős szombaton? Pihenünk. Pihenünk és szeretjük, hogy együtt lehetünk. Csörög a telefon. Ülök kezemben a kávémmal, és még ébredezem. "Apa az... nem tudom, mit akar!" - adta oda gyermekem a kezembe a készüléket. "Be mehetek a dolgaimért?" - kérdezte. Váratlanul ért a kérdés, mint ahogyan váratlanul ért az is, hogy ő Pesten van. Öt éve nem látta a gyermekünk. Öt hosszú éve. Én is év elején találkoztam vele a válóperünkön. Nem beszéltünk. Nem volt miről beszélni. Lezártuk a múltat. Végleg. Békében váltunk el. Akkor már béke volt közöttünk. De ezt megelőzte 4 harccal eltöltött év. ...