Csodálatos idő volt. Szerettem a napsütést, és szerettem a reggelt. Ma mindent szerettem. Végre úgy nyitottam ki szemeimet, hogy mosolyogtam... mosolyogtam, mert tudtam, hogy ma is csodás élmények várnak rám. 

Pillangóhatás: A pillangó-effektus elmélet szerint, ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Világunkban minden mindennel összefügg, minden cselekedetünk alapjában változtathatja meg a jövőt.

Elvittem a gyermekemet iskolába. Még néztem hosszasan utána, ahogyan besétál a kapun. Már itt állt az otthonom előtt az én "véletlen" lett barátom. Már meg sem lepődtem rajta. Ha bárki más teszi meg, hogy bejelentés nélkül időnként rám tör, valószínűleg ketté harapom a ...

Szeretem a csendet. Szeretem hallani a hangját. A csend hangjai... mindig megnyugtatnak. A régi életemben sosem hittem volna, hogy a csend a legcsodálatosabb dolgok egyike, amely körülölelhet. De ma nem szerettem a csendet. Ma valahogy más volt a csend, mint lenni szokott. Ma fojtogatott. Fuldokoltam benne, és gondolataim oly hangosan szaladgáltak a fejemben, hogy, ha akartam volna, sem tudtam volna nem meghallani őket.  Mióta kisétáltam a régi létezésemből, és elindultam valami teljesen más, új irányba, már nem éreztem a rettegést, már nem éreztem a félelmet a sötétben, a csendben, az éjszakában. De most minden összekuszálódott. Most saját elmém rabjaként csak a rosszra tudtam gondolni. Az elmúlt pár napban olyan intenzíven törtek elő a ...

Az élettől ajándékba kapott napok. Amikor látszólag nem történik semmi. Az élet adta ajándékok ezen napok, amikor időt lehet szakítani önmagunkra, az életünkre, a gondolatainkra. Ma nem jött hozzám. Tudtam, hogy így fog történni, mégis azért titkon reméltem, hogy besétál otthonom ajtaján. Nem vártam, csak reméltem. Szerettem a vele töltött percek szépségét, a nagy beszélgetéseket, szerettem a közelében lenni, és szerettem, ha mellettem van. De ő most visszasétált a régi életébe, és ezáltal én is "egyedül" maradtam. Mégsem fájdalmas egyedüllétről van most szó. Egyedüllétről, amelyről tudtam, hogy így kell lennie. Egyedüllétről, amely most arról szól, hogy a legnagyobb szeretetben elengedjük a másikat, és nem sikítunk ...

Az elmúlt napokban valahogy természetessé vált, hogy megjelenik. Talán már hiányzott volna, ha esetleg nem érkezik meg. Ömlött az eső! Egész nap csak esett és esett.... mintha az ég is siratna valamit. Talán a februárt, a tél elmúlását sajnálta, és talán így köszöntötték az égiek a márciust, a tavaszt. Már ott ült az autójában a házam előtt. Akkor értem haza.  Kulcsot kellene adnom neki, hogy amikor azt érzi, jönnie kell, akkor jöhessen. Még magam is mosolyogtam ezen gondolatomon. Az én aranyifjam, aki az elmúlt napokban az életem részévé vált. És jó érzés volt, hogy ez így történt. Nem éreztem semmi kivetni valót ebben, és nem éreztem már a két világunk közötti tátongó szakadékot sem. Valahol, valamikor eltűnt ez a ...

Vannak az életben nehéz beszélgetések. Olyanok, amelyek olyan sebeket tépnek fel, amelyekről már azt sem tudtuk, hogy léteznek. Vannak olyan beszélgetések, amikor a múlt váratlanul ismét megelevenedik, talán azon célból, hogy végre végérvényesen le lehessen zárni valamit, ami már oly régen megbújt, és észrevétlenül okozott fájdalmat, és félelmet. Vannak beszélgetések, amelyek az embert megölik... a szívéig hatolnak, és a lelkében hagynak nyomot. Vannak beszélgetések, amelyek fájdalmat okoznak, mégis jó, hogy megtörténtek, mert így felszínre kerülhetett valami.... valami, amit az ember még nem engedett el, csak elnyomott. Eltemette lelke lehető legmélyebb zugába, hogy majd csak akkor kelljen szembe néznie vele, amikor már ...

Sípszó ébresztett álmomból. Sms. Azon tűnődtem, amíg kerestem a telefonom, hogy vajon szombat hajnalban ki küldhet nekem sms-t. Csak egy szó volt: "Hiányzol." Rég elveszettnek hitt, felső tízezer béli "véletlen" ismerősömtől jött eme üzenet. Akaratlanul is mosolyogni kezdtem. Annyira két különböző világban élünk, más más értékrendekkel, és más más céllal, hogy abban a hitben voltam, mi soha többé nem fogunk beszélni egymással, ahogy rendeződött az az ügy, amiért nekünk, decemberben, ha csak egy rövid időre is, kapcsolatban kellett legyünk egymással. Bár még félálomban voltam, mégis válaszoltam neki: "Ezzel csak a hiányomat teremted újra és újra!" És megtoldottam egy mosolygós jellel. Az elmúlt napok láza következtében ...

Gyermekként még álmodunk. Sokat. Sokszor ébren. Még csak álomországba sem kell eljutniuk azért, hogy valami csoda világba léphessenek, ahol az a természetes, és a mindennapi, hogy lehet álmodni! Merni kell álmodni! És az álmok valóra válnak! Aztán ahogy a gyermek egyre inkább a felnőtté válása útján halad, elfelejt álmodni. Hogyan is álmodhatna, hiszen mindig mindenhol csak azt hallja, "ne beszélj badarságokat!" "Álmodozz kevesebbet, és foglalkozz az élettel! "Mi lesz így belőled, ha folyamatosan csak álmodozol?"  És ahogyan felnövünk elfelejtünk álmodni, elfelejtünk álmodozni, és elfelejtünk mindent, ami oly széppé tette a gyermekkort. Már nem lesznek álmok. Vagy a társadalom öli ki belőlünk, vagy hozzánk közelállók. Eltűnnek ...

Betegek vagyunk. Drága gyermekem nagyon ritkán szokott beteg lenni, megkímélve ezzel engem is, az aggódástól, a féltéstől, az éjjeli fentlétektől. De egy reggel úgy ébredt, hogy fáj a hasa, homloka pedig tüzelt. Amikor azt mondja beteg, ő valóban az, és nem megúszni szeretné a napi kötelezettségeit. Aludj akkor tovább mondtam neki, miután azért egy lázcsillapítóval siettem a segítségére. Sikerült teremtenie magának egy jó kis vírusos megbetegedést. Én általában távol tartom magam ezektől a dolgoktól. Most mégis az történt, hogy csatlakoztam hozzá. Így arra eszméltünk, hogy kettőből ketten képtelenek vagyunk magunkat ellátni. A lázban egyetlen pozitív dolog volt: Legálisan fekhettem az ágyamban egész nap. Lelkiismeret furdalás ...

Élünk. Ki így, ki úgy. Kinek sikerült megvalósítania az álmait, és van, akiknek nem. A legtöbben itt élnek a szemünk előtt, szépen csendben, szótlanul... senki nem figyel rájuk. Hétköznapi hősök ők, akik semmi mást nem tesznek, mint élik a maguk kis életét. Boldogságban, bőségben. Nem hirdetnek igét, még csak nem is híres emberek, mégis meg van mindenük, amiről egyesek csak álmodnak.

ÉS vannak a celebek. Ők folynak csapból, újságok címlapjáról. Általában a botrányaikkal. Manapság a mai bulvár világban csak és kizárólag így lehet érvényesülni. Értékrendek, életcélok, álmok, pozitív példa nélkül. De elég egy szaftos botrány, és máris címlapok sokasága szól az illetőről. Tiszavirág életű ez a ...

Mindig minden változik. A sokszor állandónak hitt, vagy vélt dolgok is. Változunk. Minden mozgásban van, a világunk, az érzéseink, és önmagunk. 

Van, amikor a változást érezni, érzékelni lehet. A változás szelét. Amikor a dolgok, amelyek addig megszokottak voltak, már nem olyanok, mint régen. Amikor a meghitt pillanatok, már nem olyan meghittek, amikor a békességben érezni lehet valami feszültséget. Csendben megbújik. És csak egy apró gondolatunk van, valami történni fog. És megtörténik. Tudtuk, éreztük, hogy meg fog történni, mégis váratlanul ér bennünket. És állunk változó életünk közepén, és nézzük, ahogy a dolgok semmivé foszlanak, és várjuk a végét. Tudtuk, minden egyes apró zsigerünkben éreztük, hogy valami ...