Szerettem ezt a mai napot. Délutánra a természet ismét bebizonyította, hogy ő az úr. Gyönyörűen esett a hó. Szeretem a hóesést. Már az sem zavar, hogy vezetnem kell.

Délutánra valami történt. Tele voltam feszültséggel, és az okát nem tudtam. De, mint mindig az univerzum most is a segítségemre sietett, ismét ott lehettem, ahol annyi csoda történt már velem. A lovardában. Bár az odajutásunkat most nem csak a hóesés nehezítette. Általában fél órás út, több, mint negyvenöt percig tartott, és gyermekem már azon aggódott, hogy elkésünk. Ez sem segített, hogy nyugodt maradjak, és az egyéb vezetéstechnikai kihívások sem.De szerencsésen megérkeztünk oda, ahol a lelkem mindig békére lel. Ma sem volt ez másként. Most először ...

Ma három éve, hogy az univerzum lehetőséget biztosított a számomra, hogy mindazt, ami az addigi életemet jelentette megváltoztathassam. Nehéz volt, nagyon nehéz. Mert a lehetőséget először nem lehetőségként éltem meg, hanem tragédiaként. Álltam, immáron egyedül. Már kinyílt a kalitka ajtaja, de nagyon nehéz volt kirepülni rajta. Nem tudtam, mi vár rám, a ketrecen túl. Nem ismertem azt a világot. Ott volt a szabadság, és én ahelyett, hogy örültem volna neki, végtelen félelmet éreztem. De ki kellett repüljek, nem volt más választásom. Itt volt a gyermekem, akiért megtettem. Akkor még önmagamért nem lettem volna képes lépni, de érte bármit megtettem volna, és bármit megtennék, mind a mai napig.

Nem ismertem a falakon túli világot. ...

Valahogy mindig arra vágytam, hogy megmentsenek. A gyermekkoromból a testvérem mentett meg, ezáltal ő szabta meg mennyit érek, mit tehetek. A testvérem mellől a most már volt  férjem mentett meg. Azt hittem az életem egyenesbe jött. Azt hittem minden álmom valóra vált, azt hittem mesebeli hercegnőként rám talált a herceg... és boldogan élünk, míg meg nem halunk. 

Érdekes az emberi elme. Voltak figyelmeztető jelek, de még mennyi... de nem vettem róluk tudomást. Elhessegettem őket, mintha nem is láttam volna azokat. Nem érdekeltek. Mert hinni akartam, mert hittem a mesékben.

Sosem kérdezősködtem, miért költözünk. Csak költöztünk, és költöztünk. Sehol sem vetettük meg a lábunkat hosszabb ideig. Sosem kérdeztem... talán mert féltem a ...

Kicsit féltem. Kicsit aggódtam. Dobogott a szívem. Nem tudtam, mi vár rám, amikor újra köztetek leszek. Nagy összeveszés, és félreértések. Így váltunk el. De tisztáztuk. De nem tudtam, mi történt azalatt a pár nap alatt, amíg nem voltam. És kicsit aggódtam. Most éreztem először, hogy fontosak vagytok nekem, és nagyon fájna, ha már nem lennétek nekem. Elfogadtatok olyannak, amilyen vagyok. Még mondtátok is, hogy meg ne változzak, mert én így vagyok egyéniség, jellem. Biztosan nem sikerült volna a változás, de abban is biztos vagyok, hogy mindent megtettem volna, hogy helyreálljon a béke. Mert szeretem a lovakat, szeretem a lovaglást, és szeretlek titeket. Úgy kezdtem el a lovaglást, hogy még azt sem tudtam pár hónappal ezelőtt, hogy én ...

Olyan csodálatos az emberi agy. És mennyire meg is tudja nehezíteni a dolgokat. Szeretem a lovakat, szeretem a lovaglást, szeretem azt a kis csapatot, akikkel együtt lehetek, egy más világban. A családommá váltak, és kísérőmmé egy álmom megvalósulásához vezető úton. Észrevétlenül váltam a lovak szerelmesévé. Egyik pillanatban még nem jelentettek számomra semmit, a következőben pedig már csak azt éreztem, hogy belépve a lovarda ajtaján, hazatértem.

Kedvenc lovasoktatóm nem csak oktatómmá lett, vagy lovasoktatónkká lett, hanem a gyermekem előtt egy nagyszerű példakép is. Csalódott volt, amikor nem Balázs vezetett bennünket... csalódott, de megbeszéltük, hogy végül is a lovak, a lovaglás a fontos, ezáltal teljesen mindegy, ki az, ...

Az ember életébe óhatatlanul eljön a változás. Hiszen mindig változik. És minél inkább szeretnénk ragaszkodni a régihez, annál erősebben kényszerítenek, késztetnek arra, hogy változzunk. Szeretem a változást. Volt, hogy féltem tőle, de ma már szeretem, mert tudom ezáltal minden jobb lesz, minden más lesz. Az emberi kapcsolataim változása, már nem hagy fájdalmat maga után. Már tudom, hogy akinek mennie kell, azt el kell engedjem, mert minden okkal történik. Már nem érzem a hiányt, esetleg csak ideig, óráig, utána elfogadom, beletörődöm, mert tudom, így kellett lennie. És megyek tovább, nem tudom hová tartok, csak azt tudom, szép az út, és nem állhatok meg. Ezért megyek. Megyek, mert mennem kell.

Hetek óta tart nálam valami, ami ...

A lovaglás, a ló szeretete immáron közös bennünk a gyermekemmel. A világ legcsodálatosabb érzése vele együtt megtanulni a lovaglás tudományát... beszélgetni a lovakról... és szeretni Őket! Együtt lenni, abban a pár órában, amíg a lovon ülünk... együtt tanulni lépésről lépésre... jókat nevetni, ha valamit rosszul csinálunk, biztatni egymást, példát véve egymástól. Mindig is közel álltunk egymáshoz kicsi lányommal. Hosszú hosszú ideje, csak ketten vagyunk egymásnak. Életünkbe nagyon kevés ember léphet, nagyon kevés embert engedünk, vagy inkább engedek be. A nevelési elvem nagyon egyszerű. Szabadság! Ezt adom neki, cserébe "csak" tiszteletet kérek. Egymás kölcsönös tiszteletét! Sosem bántam vele a klasszikus értelemben vett ...

Pár hónappal ezelőtt még a lovak nem jelentettek nekem semmit. Azóta minden megváltozott... lovagolni tanulok... és most már tudom, az Univerzum legcsodálatosabb, és legokosabb teremtményei. Ültem a gépem előtt... és egyszer csak jött egy gondolat... nekem a lovakkal kell foglalkozzak. Csak átsuhant ... mintha sosem lett volna... mégis éreztem, hogy ideje akkor eme álmom megvalósításához hozzálássak. Úgy lett az álmom, hogy nem is tudtam, hogy az enyém. A gyermekem mindig is a lovak közelében volt... évekig tanult lovagolni... és nekem mégsem jelentett semmit.

Megnéztem egy kisfilmet. Láttam benne egy férfit, aki pusztán a szeretet erejével sok mindent elér a lovaknál... mindent elér.... megfogalmaztam számára egy levelet... kértem ...

Lovasoktatás Balázs módra.... következő fejezet....

Tegnap megint Apolló barátom lett a társam. Apolló volt az, akiről a szabadesést gyakorolhattam kedvemre a múltkor. Tehát repdestem az örömtől. Próbáltam vele megbeszélni, hogy ezen az estén legyen velem kíméletesebb. Végül is megértette. Első jelenet. Sikerült megállapítsam, Apolló egy cm-rel sem lett alacsonyabb. Ergo, nem érem el a nyerget, hogy fel tudjak rá ülni.  Balázs, mint mindig, most is megoldotta a problémát... végeredmény... térdelve sikerült érkezzek a lóra.Ez azért nem sok embernek sikerül... azért csendben megjegyzem!  Drága Balázsom már érezte, hogy ma sem kelt fel hiába! Következő mondata: "Tedd már szét a lábad!" Hát igen... szerettem volna hallani ezt ...

Lovasoktatás Balázs módra

Ma nagyon nagy hittel, és lelkesedéssel indultam neki a lovasórának. Még élénken élt bennem, az előző óra sikerélményeinek pozitív hatása. ...
Balázs ma Apollót választotta segítségemül. Kérdeztem tőle, hogy ez biztos jó ötlet-e? Apollóval még a tapasztalt lovasoknak is meggyűlik a baja. Balázs rám nézett, és megkérdezte: "Miért? Az a baj, hogy egy kicsit magasabb?" Nos... a kicsit magasabb, az azt jelentette, hogy én úgy átférek a hasa alatt, hogy le sem kell hajoljak... vagyis képtelen vagyok megfogni a nyerget, hogy felpattanjak a hátára. Érdekes lesz ez így... gondoltam magamban... Balázs felsegített a ló hátára... jobban mondva feldobott... "háromra... mondta ő... erre kettőnél akkorát ...