Hányszor, de hányszor voltunk már úgy ebben az életben, hogy voltak terveink, voltak álmain! Nagyra törő, csodálatos álmaink! Semmi mást nem szerettünk volna, csak elérni azokat. Gyönyörű az út... kitalálni valamit, amit szeretnénk megvalósítani... majd ennek útjára lépni.... és akkor az embert általában a magyar pesszimizmus arcul csapja.  Életemben eddig akkor értem el sikereket, ha mélyen hallgattam a terveimről... amikor már csak a végeredmény látszott... akkor avattam be a körülöttem lévőeket. Ilyenkor általában az volt a reakció... hogy ezt ők nem merték volna... ők bele sem kezdtek volna... mert a magyarok... az emberek... a magyar emberek többsége ilyen.... nem látjuk a szépet, ami körülöttünk van... csak a rosszat... ...

Érdekes az élet... napok óta csodálatos tanításokban van részem..... eddig is voltak tanítások, csak sokkal később értettem meg azokat. Most szinte azonnal felismerem, hogy mit is szerettek volna nekem mondani.

Kértem a jeleket. Oly sokszor kértem... biztosan megkaptam azokat, csak nem tudtam értelmezni... vagy jól értelmezni... vagy egyszerűen csak elsétáltam mellettük... mintha nem vettem volna észre őket, vagy nem akartam volna észre venni.

Visszatértem a lovardába. Hosszú volt a kihagyás... nagyon hosszú... és ismét nyugalom lett úrrá a lelkemen... mert megint érezhettem azt a csodálatos érzést..... hazajöttem. Belépve az istállóba...az az ismerős illat... a lovak nesze.... minden annyira rendben volt, még akkor is, ha hajnalban ...

Az Univerzum nagyon nagy varázsló! És egy csodálatos tanítással lettem ma gazdagabb! Miszerint, ahol lennem kell, ott ott leszek, még akkor is, ha "véletlenek", tévedések" hada vezet ehhez.

Életem két különböző területén kapcsolódom, két fantasztikus emberhez, fantasztikus baráthoz. Az Ő útjuk sosem keresztezte egymást. Pár héttel ezelőtt kaptam egy üzenetet, hogy Kinga biztosan örülne, ha ott lennék a születésnapján. Azonnal elhárítottam a kérést, mert nem szoktam bulizni, egyébként is nagyon messze lenne, Budán... gyártottam a kifogásokat. És ezzel letudnak tekintettem a története. A napok teltek múltak. Közben a sors úgy hozta, hogy másik Kinga barátnőm elutazik egy kis időre, így egy darabig nem láthatjuk egymást.

...

Régi életemben azt mondtam volna, túl sok hibát követtem el, túl sokszor hoztam rossz döntést... túl sokszor engedelmeskedtem a mások elvárásainak... túl sokszor szorítottam háttérbe magam. A mostani életemben már úgy fogalmazok... sokat tapasztaltam, de ezek mind kellett ahhoz, hogy ezt az életet élhessem... hogy azzá válhassak, aki vagyok.És most már őszintén tudom azt mondani... történt bármi is, nagyon szeretem ezt az életet... szeretem az életem!

Mindig csodálom a gyermekeket... őszinték... néha bántóak... de őszinték... még nem tanultak meg játszani... még nem ismerik az élet szabályait... és milyen fantasztikus is ez! Most olvastam egy bejegyzésben, hogy minden keresztény családban el kellene hangoznia, annak a mondatnak, hogy ...

2015.január 21. Egy év... egy csodálatos év áll mögöttem, és tudom, hogy egy még csodálatosabb előttem. Hosszú idő után először jó visszatekinteni az elmúlt időkre. Pedig volt benne sok sok küzdelem is... sok sok harc... önmagammal... legfőképpen önmagammal... és a világgal... harcoltam, mert azt hittem, csak így érhetek el valamit... harcoltam, mert azt hittem, csak így tudok megszabadulni mindentől....  Mára már megtanultam, hogy felesleges harcolni. Csak energiát veszítek... felesleges harcolni... hiszen nincs miért. Mert bármit elérhetek, amit szeretnék, anélkül, hogy harcolnom, vagy küzdenem kellene... akadályokat átlépni, feladatokat megoldani... harc nélkül... mára ez lett a mottóm, így élem az életem.

A végső lökést, ...

Rossz kedvű voltam. Napok óta nyomasztott valami. Minden rendben volt, és még sem volt semmi sem rendben. Egyik pillanatban szerettem volna elmenekülni a világ elől, elbújni, hogy senki ne találjon rám, senkivel ne kelljen beszélnem, a következő másodpercben magamhoz szerettem volna ölelni a világot, és menni... menni előre... nem törődni senkivel, és semmivel.. csak menni az álmaimért... a terveimért. 

Össze vissza voltam, és össze vissza voltak a gondolataim. Egy év telt el azóta. Milyen hosszú tud lenni egy év... vagy milyen rövid... milyen fájdalmas, vagy milyen csodálatos. 2014. január 19.-én érkezett el életembe, egy teljesen új út. Már hetekkel előtte éreztem, hogy nem jó az, amit éppen csinálok... már hetekkel ezelőtt ...

Megnéztem egy videót. Egy rénszarvaspásztor fiú feljön a nagyvárosba, hogy szerencsét próbáljon. Amikor a színpadra lép, a zsűri megrökönyödik... számon kérik, hogy miért ilyen öltözékben jelenik meg.

Volt egy kis összefoglaló a produkciója elején, amikor is megmutatták az életkörülményeit. Magával ragadó volt. Ahogyan futottak a rénszarvasok, amikor terelték őket... a sátrak, amiben élnek... nyugalmat, békét árasztott. Mintha egy másik világ kapuja nyílt volna meg előttem, és, ha csak egy pár másodpercre is, de betekintést nyerhettem ebbe a világba. Nem tudom, milyen lehet nap, mint nap benne élni, de látni számomra nagyon felemelő volt.

Aztán elgondolkodtam azon, földi életünk folyamán, vajon hányszor vagyunk mi a ...

Nem vágytam még egy kutyusra. Már voltunk épp elegen. De akkor megérkezett a családunkban Baltóka. Csak feküdt az ágyon, és nézett ránk pici gombszemeivel. "Na, akkor maradhatok?" Mintha ez lett volna a tekintetében. Maradt. Pici, szeleburdi kölyökkutya, tele szeretettel. Két nagyobb, és idősebb kutyám mellé elég bátorság volt Őt befogadni a családunkba, de életünk egyik legcsodálatosabb döntését hoztuk. Nőtt, cseperedett, és ezáltal minden olyat megtett, amelyet egy kicsi állat megtehet. Volt, mire hazaértem szétrágta a fa ebédlőasztalunk lábát, és egy két székét is.... csak egy kicsit megrágcsálta. A szobatisztaságért folytonos harcot vívtunk. Viszont az első pillanatokban a gyermekem, és eme kicsi lélek között olyan ...

Azt mondják leszületésünkkor mi választjuk ki a családunkat, akiknek oltalma alatt le szeretnénk élni földi életünket.  Ezen mindig jót mosolygok... nos... jobban átgondolhattam volna. Mindig is vágytam volna arra, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik feltétel nélkül elfogadnak, támogatnak, segítenek az utamon. Hosszú hosszú ideig ez csak egy vágyálom maradt. Úgy nőttem fel, hogy soha nem feleltem meg az elvárásoknak, amiket szüleim, édesanyám támasztott nekem. Amikor szükségem lett volna segítségre, akkor fordult el a leginkább tőlem. Véleményem nem lehetett... kicsi gyerekkoromtól megtanultam, hogyan NE álljak ki magamért, hogyan vonuljak vissza még akkor is, ha tudom, hogy igazam van. Túlélés törvénye.... Ha szerettem volna ...

Reggel még közösen ébredünk, és indulunk a napnak. Megbeszéljük, ki hova megy, mikor végez. Még puszival ébreszthetem, hozzábújhatok, vagy csak lefekszem mellé egy pillanatra, és nézem Őt. Az életemet, az életem csodáját! Gyönyörű kis arcocskáját, amely oly nyugalmat sugároz. Nézem, ahogyan veszi a levegőt, és csak mosolygok. Nekem Ő a minden. Az élet! Megsimogatom, óvatosan, nehogy felébresszem. Mert még élvezni szeretném ezt a pillanatot, ölelni őt, szeretni. Ébredezik, mosolyog. Ez a mosoly nekem a MINDEN. Milyen szerencsés is vagyok. Az iskolánál, már csak köszön. Nincs puszi, nincs ölelés! Ő már nagy. Délután egyedül jön haza. Aggódom... féltem, de meg kell bízzak benne annyira, hogy megengedjem ezt neki, és meg kell ...